SIMON JÓZSEF 2013.05.31 20:04 Frissítve: 2014.11.06 02:40

Férfi kézi: fiatal spanyol tréner veszi át a győri csapatot

A szebb napokat látott (háromszoros bajnok, négyszeres MK-győztes) győri férfi kézilabda feltámasztásáért sok erőt és időt áldozó Hoffmann László a Nemzeti Sportnak elmondta: a következő évadban 31 éves Magi Serra edzőre bízzák az NB I-be visszajutó egyetemi gárdát.

Magi Serra 16 évesen kezdte az edzői pályát

„Az elveinket nem adjuk fel, alapjában véve magyarokra épülő csapatot szeretnénk működtetni – mondta a vb-ezüstérmes (1986) válogatott világklasszis kapusa, aki az elmúlt három évtizedben a kézilabda mellett az üzleti életben is tiszteletre méltó eredményeket ért el. – Ezért legfeljebb egy vagy két külföldi játékos érkezik a nyáron, persze akár a pillanatnyilag olcsóbb, ugyanakkor kellően színvonalas spanyol piacról is, de erről még nincs döntés."

Az új trénerről az orvosi végzettségű Hoffmann doktor elmondta, a legutóbbi idényben benntartotta a spanyol bajnokságban az újonc Arandát, mégpedig azokkal a játékosokkal, akik 2012-ben kiharcolták a feljutást.

„Mondanom se kell, magyar edzőt szerettünk volna szerződtetni, ám őszintén meg kell mondanom, a kiszemeltjeinkben nem éreztünk annyi lelkesedést és elkötelezettséget, mint Magi Serrában, aki – hogy csak egy példát említsek – a saját költségén utazott Győrbe, hogy megnézze csapatunkat, beszéljen a játékosokkal és a vezetőkkel – folytatta Hoffmann László, a csapat támogatói körének elnöke. – Ambiciózus, szakmailag felkészült, egyetemet végzett edző, aki tizenöt éve dolgozik trénerként."

Ezt persze meg kellett magyaráznia...

„Spanyolországban egészen sajátos szisztéma szerint építkezik a kézilabda – mondta. – A legtehetségesebb fiatalok már ifjúsági korukban bírói vizsgát tehetnek, sőt kaphatnak gyerek- vagy serdülő csapatokat. Így lehetséges, hogy Magi Serra is tizenhat évesen már gyerekeknek magyarázta a sportág alapjait."

2021.03.02 17:19:31

Kézilabda JOCHA KÁROLY

„Ezért az egyedülálló sikerért tizenvalahány éve változatlanul havi húszezer forintot kapunk...”

2021.02.27 14:30:07

Kézilabda H. D.

A tartalékos Balaton-parti együttes hazai pályán 18 góllal kikapott Elek Gábor csapatától.

2021.02.25 18:41:01

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Magabiztosan, sokszor parádés játékkal nyert a magyar csapat Leimeter Csabáék ellen.

2021.02.25 18:16:16

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

A Párizsban betliző Kielce sokkal kevesebb hibát ejtett támadásban, mint a magyar csapat, és ez döntött.

2021.02.18 18:01:43

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Amely odahaza is megverte a 2017-es és a 2019-es Bajnokok Ligája-győztes Vardart, Cupic nagy mérkőzésén.