Férfi kézi BL: hiába Fazekas öt gólja, csapata kikapott a GOG-tól

M. B.M. B.
2023.09.20. 20:44
null
A második félidőben bukta el a mérkőzést a Wisla Plock (Fotó: sprwislaplock.pl)
Háromgólos vereséget szenvedett hazai pályán a Wisla Plock a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának második fordulójában. A csoport másik mérkőzésén a Porto minimális különbségű sikert aratott a szlovén Celje vendégeként.

 

WISLA PLOCK–GOG

Az első félidő nagy részében a lengyel csapat játszott fölényben, sokáig volt előnyben, s egy adott ponton három góllal is vezetett. A dánok azonban nem hagyták magukat, s a szünetben már döntetlen volt az állás. A fordulás után a GOG magához ragadta a kezdeményezést, vezetést szerzett, s ezt a hazaiak minden erőfeszítésének dacára meg is tudta tartani a meccs végéig. A magyar válogatott irányító, Fazekas Gergő a Wisla legjobbja volt, hét kísérletből talált be ötször, ezzel Michal Daszek mellett Lengyel Kupa-címvédő csapata legeredményesebb játékosa lett, sőt a mezőny legjobbjának is megválasztották – a másik oldalon Morten Olsen egymaga dobott tízet, csapata góljainak egyharmadát.

CELJE–PORTO

Az első félidőben végig a szlovéneknek állt a zászló, akik végig vezettek, s a szünetben is háromgólos előnnyel fordulhattak – főleg a meccsen kilenc gólig jutó Mitja Janc volt elemében. A fordulás után egy jó darabig úgy tűnt, hogy sima Celje-siker lesz a végeredmény olykor már kilenc gól volt a csapatok közötti különbség, de a portóiak 25–17-nél produkáltak egy 6–0-s rohanást, s ezzel kétgólosra olvadt a hazai előny. A szlovén gólcsendet Mlakar törte meg, de erre további néggyel válaszoltak a portugálok, megfordítva a találkozó állását. A Celje egy 3–0-s sorozattal visszavette a vezetést, de a slusszpoén a Portóé volt, amely egy 3–0-s szériával drámai sikert aratott.

AALBORG–PELISZTER

A dán Aalborg ízekre szedte északmacedón ellenfelét az A-csoport késő esti meccsén. A két csapat közötti különbség látványos volt, hiszen már a szünetben nyolc gól volt a hazaiak előnye. A vége 38–23 lett, az Aalborg tizenöt gólos sikert könyvelhetett el.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Celje (szlovén)–Porto (portugál) 29–30
(16–9)
Plock (lengyel)–GOG (dán) 26–30 (13–13)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GOG 2 2 – – 68–62 +6 4
2. Porto 2 2 – – 54–52 +2 4
3. VESZPRÉM 1 1 – – 33–28 +5 2
4. Barca 1 1 – – 30–25 +5 2
5. Celje 2 – – 2 65–68 –3 0
6. Plock 2 – – 2 49–54 –5 0
7. Magdeburg 1 – – 1 28–33 –5 0
8. Montpellier 1 – – 1 25–30 –5 0


A-CSOPORT
Aalborg (dán)–Peliszter (északmacedón) 38–23
(18–10)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Aalborg 2 2 – – 72–54 +18 4
2. Kolstad 1 1 – – 31–22 +9 2
3. Kiel 1 1 – – 30–23 +7 2
4. PSG 1 1 – – 31–29 +2 2
5. SZEGED 1 – – 1 29–31 –2 0
6. Kielce 1 – – 1 31–34 –3 0
7. Zagreb 1 – – 1 23–30 –7 0
8. Peliszter 2 – – 2 45–69 –24 0
Legfrissebb hírek

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
17 perce

Megállítani a Costa testvérpárt! – a Sportingot fogadja a Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 13:57

Gyász: elhunyt a Kielce fiatal stábtagja

Kézilabda
2026.10.09. 15:32

Rosta Miklós: Egyre jobban kezdjük felvenni a ritmust

Kézilabda
2026.10.09. 08:04

Elképesztő Gidsel-show Berlinben, a Füchse felőrölte a Portót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.08. 20:26

A Magdeburg Lengyelországban nyert BL-csoportrangadót

Kézilabda
2026.10.07. 22:38

Tűzriadó miatt félbeszakadt a meccs, de így is nyertek idegenben a dánok a Szeged csoportjában

Kézilabda
2026.10.07. 20:36

Nielsen 24 védésig, Gáncs-Pető öt gólig jutott: könnyedén győzött a Veszprém

Kézilabda
2026.10.07. 20:14