Férfi kézi: az ukrán bajnok a német 2. vonalban játszhat – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.07. 16:57
null
A német másodosztályban szerepelhet az ukrán bajnok? (fotó: HC Motor Zaporizzsja)
A handball-world.news értesülései szerint az ukrán bajnok HC Motor Zaporizzsja férfi kézilabdacsapata a következő idényben a német másodosztályban szerepelhet.

 

A portál meg nem erősített információi szerint már konkrét egyeztetések is történtek a klub és a német liga között. Azt írják, a Motornak azért is van esélye a német másodosztályban való indulásra, mert jelenleg három csapat esik ki a Bundesliga 2-ből, miközben csak kettő jut fel, így az eddigi 20 helyett csak 19 csapat lenne, így minden fordulóban lenne egy klub, amelynek nem lenne mérkőzése.

A Motor csatlakozása esetén egyrészt ismét páros számú egyesület lenne, másrészt a német csapatok eggyel több hazai mérkőzést játszhatnának, viszont az ukrán csapat elleni eredmények nem számítanának bele a bajnoki versenyfutásba.

Mint ismert, az orosz–ukrán háború miatt februárban leálltak a sportesemények Ukrajnában és a Motor Zaporizzsja sem tudta befejezni a Bajnokok Ligája-csoportkört, ennek ellenére a portál információi szerint az ukránok a következő Bajnokok Ligája-idényre szabadkártyát kaphatnak az Európai Kézilabda-szövetségtől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik