Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

A győri női kézilabdacsapat megvédte címét a Bajnokok Ligájában, egy év kihagyás után megnyerte a bajnokságot, a kupában viszont drámai körülmények között, hétméterespárbajt követően ezüstérmes lett. Elégedett ezzel a mérleggel?
Rendkívüli mértékben elégedett vagyok – felelte az ETO svéd vezetőedzője, Per Johansson. – Bizonyos szempontból szükségünk volt arra a vereségre a Ferencváros ellen a kupadöntőben, még akkor is, ha kifejezetten fájdalmas volt. Ugyanis ráébredtünk valamire magunkkal kapcsolatban, és onnantól kezdve nagyon magas szinten teljesítettünk. Néha mélyebbre kell ásni, hogy rájöjjön az ember, min kell változtatnia. Ettől a pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy a Győr a legjobb csapat.

Tavaly ősszel, az idény kezdete előtt néhány nappal lemondott a holland női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztségéről. Miért döntött így?
Már tavasszal érlelődött bennem a gondolat, de akkor még nagyon koncentráltam a kvalifikációra, majd az olimpiai szereplésre. Úgy éreztem, el kell engednem azt a munkát, úgy voltam vele, hogy már nem tudok min változtatni, nincs hová építkezni. Az olimpia után, amelyen az ötödik helyet szereztük meg, mindent átgondoltam, és tájékoztattam a holland szövetséget. Nem volt egyszerű döntés, a szerződésem még további másfél évre szólt.

Hogyan fogadták?
Csalódottak és mérgesek voltak az emberek, de ezúttal a szívemre hallgattam.

Győrben azért még tud hová építkezni?
Igen. Nekünk, edzőknek mindig kell egy vezető erő. Ez a munka nem csak arról szól, hogy meccseket, kupákat és bajnoki címeket nyerjek. Új motivációt kell találni, és ez most a dinasztia építése. Most van egy megfelelő fundamentum, jöhet a harmadik, negyedik Bajnokok Ligája-győzelem. Megfelelő keretek, értékek és célok mentén szükséges dolgozni, hogy közösen még erősebbek legyünk, különben beleunok az egészbe. Annál mindenképp nagyobb ambíció szükséges, hogy folyamatosan csak a következő mérkőzést akarjam megnyerni. Ha már nem lesz meg ez az érzés, akkor elhagyom Győrt, de most nincs erről szó. Boldog vagyok, és még évekig látom magam az ETO kispadján.

A vasárnapi BL-győzelmet követően beszélgettem a csapat egyik motorjával, Bruna de Paulával. A brazil átlövő azt mondta, el sem tudná magát képzelni jobb helyen, mint Győrben. Ön szerint mi teszi ennyire különlegessé a kézilabda világában az ETO-t?
Először is a klub történelme. Másrészt ragyogó az infrastruktúra, nagyszerűek a körülmények, a fizetések a megfelelő napon érkeznek, és mindezeken nem kell aggodalmaskodni. Profi orvosi stáb áll mögöttünk, jók az edzési lehetőségek, van konferencia- és konditermünk is. Bár ilyen lenne mindenhol… De korántsem ez a helyzet, bőven tudnék erről mesélni, mert sok helyen jártam. Győrben viszont tényleg csak a kézilabdával kell foglalkozni, emellett az ETO a karakterek kiválasztásában is erős.

Mit ért ez alatt?
A játékosainknak nem csupán kiváló kézilabdázónak kell lenniük, hanem jó személyiségűnek is. Nem jöhetnek rossz energiával, nem lehetnek primadonnák és senki sem gondolhatja azt, hogy ő nagyobb a klubnál. A munkamorál is nagyszerű, csak az alapján ítélnek meg, hogyan dolgozol és viselkedsz.

Említette a klub történelmét. Ez miért hangsúlyos az ön számára?
Azért fontos, mert tudjuk, honnan jöttünk. Mi csak egy kis részei vagyunk az ETO történetének. Nézze, nem ismerem 1904-ig visszamenőleg a klub históriáját, de tudom, kik voltak az edzők, például Konkoly Csaba és Ambros Martín, ahogyan azzal is tisztában vagyok, mit tett ezért a klubért Görbicz Anita, Eduarda Amorim, Nycke Groot, Heidi Löke, Katrine Lunde és Stine Oftedal. Amit ők felépítettek, azt folytatja most Kari Brattset Dale, Estelle Nze Minko és Sandra Toft, remélem, ez a sorozat Dione Housheerrel, Kelly Dulferrel és a többiekkel bővül tovább. Mindennap ezen dolgozunk, ebben a folyamatban én is amolyan operatív igazgatóként segítek.

Korábban éles kritikát fogalmazott meg a norvég Vipers Kristiansand agóniájával kapcsolatban, azt mondta, nagyon irritáló a klub szappanoperája, de a történet egyben Norvégia szégyene is. Nem akart onnan játékost igazolni, amikor a klub csődbe ment?
Nem. Tele van a hócipőm azzal, ami a Vipersnél történt, mert általában mi mutogatunk ujjal Magyarországra, Oroszországra, Montenegróra, Romániára, hogy ott mit csinálnak. Ez pontosan ugyanaz volt, gazdasági csalás. Semmibe vették a sportolóikat, hazudtak nekik. Ha vészhelyzet lett volna, akkor nyilván igazoltam volna játékost, mert ők a legfontosabbak, de elkezdtem a munkámat, tökéletes csapatom volt, nem akartam többet. Anna Lagerquist mindig is álmaim kézilabdázója volt, de őt sem rögtön a Nantes csődje után szerződtettük.

Négy új játékos csatlakozik a kerethez, miközben Rju Un Hi mellett a harmadik számú kapus, a fiatal Győri Alexa távozott. Mire számít az érkezőktől?
Bő, kiváló minőségű keretünk lesz a következő idényben. Nathalie Hagmant, a svéd válogatott jobbszélsőt ismerem, ő notórius gólgyáros. A szlovén irányító, Tjasa Stanko a győri körülmények között megtalálhatja a gyilkos ösztönét, míg Helena Elver maga az álomigazolás, merész és vagány. A dán irányító tökéletesen illeszkedik De Paula, Veronica Kristiansen és Estelle Nze Minko mellé. Szemerey Zsófia is jó igazolás kapusposztra. Annyi biztos, hogy alaposan meg kell dolgoznia mindenkinek a játékpercekért, sokkal keményeb meló lesz, mint bárhol korábban.

A kézilabda iránt érdeklődők részéről gyakori kritika itthon, hogy miért nincs több magyar játékos Győrben. Önnek mi a véleménye erről?
Ezen nem gondolkodom sokat, mert a munkaköri leírásomban nem szerepel, hogy csak magyarokat igazoljak. Én követem a klub döntéseit, ha azt mondaná vezetés, hogy legyen öt magyar játékosom, akkor kutatnám, figyelném őket, de én csak azt nézem, hogy ki jelenthetne erősítést. Nem számít a származás és a kor sem, csak jó személyiségű és magas szintű kézilabdázókat keresek. Az viszont mindig hasznos, ha van kritika, mert azt jelenti, hogy figyelnek ránk, van véleményük az embereknek. Magyarországon amúgy is lenyűgöző az érdeklődés a kézilabda iránt, talán Dániában ilyen erős még. 

Témába vág: beszélt arról, hogy mennyi helyen dolgozott korábban. Mi a legfőbb különbség Magyarországon?
A konzisztencia. Már most a 2027–2028-as idény megtervezése zajlik, a 2026–2027-es évadot már leegyeztettük, jó időben vagyunk. Egyébként is, ha Győrben kezdesz el dolgozni, megváltozol, én is így tettem. Amikor aláírtam az első szerződésemet, két óra gondolkodási időt kaptam. Az elnök azt mondta, azzal tisztában vannak, hogy jó edző vagyok, ez a legkevesebb, de számos más pontot el kellett fogadni, megtanulni, hogy itt mi a fontos. És erre fel is hívom az új játékosok figyelmét, de a régiek is beszélnek az érkezőkkel, folyamatosan zajlik a kompetencia átadása.

Nehéz volt megváltozni?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy megkönnyebbülést jelentett. Mintha hazaérkeztem volna. Egy rendszerbe jöttem, ahol nem én vagyok a legfontosabb, hanem az értékek, és ehhez méltóan kell viselkedni. Mondtam is a lányoknak, amikor véget ért az idény, áldás volt számomra, hogy harmincöt év edzősködés után végre megérkeztem Győrbe. És szeretném folytatni ezt az örökséget, ahogy például Kari vagy a többi példakép teszi.

Milyen eredménnyel lenne elégedett a következő idény végén?
Ezt inkább karácsony tájékán kérdezze meg, mert akkor az első három-négy hónap mögöttünk lesz. A céljaink egyértelműek, mindhárom sorozatot meg akarjuk nyerni. Nincs még kupám, azt is nagyon szeretném magasba emelni, fontos a bajnokság, és az is, hogy megfelelő módon fejlődjünk, jó játékkal győzzünk vagy éppenséggel kapjunk ki. Visszautalva a dinasztiára, ha a Bajnokok Ligáját nézzük, nagyon kevesen nyernek egymás után háromszor, a nőknél legutóbb a néhai Vipers volt erre képes, míg Amerikában a Los Angeles Lakers vagy a Chicago Bulls legendás kosárlabdacsapatai az NBA-ben. Szóval ezzel bekerülnénk a történelemkönyvekbe, amiről én álmodom. Ha jól viselkedünk és méltóképpen képviseljük a várost, akkor elégedett leszek.