Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Angyalföldön kezdődött Angyal Éva kézilabdás pályafutása, méghozzá 1966-ban. Huszonhét évvel később, 1993-ban még tagja volt a XIII. kerületiek legutóbbi bajnokcsapatának.

„1966-ban indult az Angyalföldi Sportiskolában a kézilabda a gyerekeknek, fiúknak és lányoknak egyaránt – emlékezett vissza a kezdetekre lapunknak a kiváló beálló, aki pénteken töltötte be hetvenedik életévét. – Próbaképp jelentkeztem, így indult. A labda és a csapatjáték mindig érdekelt, szerettem a közösséget, jó volt, hogy csapatban szerepelhettem. A beálló poszt a többiektől is függ, az ember úgy tud sikeres lenni, ha megkapja a labdát, a teljesítménye mindig a társaktól függ, hogyan hozzák helyzetbe. Csapatember voltam, most is az vagyok, nem azt nézem, hogy ki a legjobb, hanem csapat a fontos.”

1972-ben lett először bajnok a piros-kék együttessel, fiatalon bekerült a válogatottba is, amellyel megjárta az 1976-os és az 1980-as olimpiát is. Montreálban harmadik, Moszkvában negyedik lett a nemzeti csapattal, amelytől 1984-ben búcsúzott el. A hazai rendezésű, 1982-es világbajnokságon – amelyen a lebonyolítás miatt Magyarország a szovjetek legyőzésével ezüstémet nyert – beválasztották a torna álomcsapatába. Abban az évben a Vasassal is csúcsra ért, megnyerték a Bajnokcsapatok Európa-kupát.

„Nehéz választani ezek közül, hogy melyik a legemlékezetesebb. Mindig a következő verseny volt a legfontosabb. Számított az első bajnokság, akkor még nagyon fiatal voltam, szép emlékek kötnek a válogatotthoz, az olimpiákhoz, mind nagy élményt jelentett.”

1989-ben ismét megnyerte a BEK-et, de ezúttal az osztrák Hypobank Wien csapatával, ahol korábbi angyalföldi társakkal szerepelt együtt. Egy terhességnek köszönhetően kapott lehetőséget a klubnál, pedig hónapok óta nem játszott.

„A férjemet, Csík Jánost hívták edzőnek, akkor kiköltöztünk Ausztriába. Én otthon voltam a lányommal, de az egyik poszttársam kismama lett, hirtelenjében a felkértek, hogy bevállalom-e, előtte pár hónapot hagytam ki. Nagyon jól éreztem magam, kicsit furcsa volt, hogy olyanokkal játszom, akik ellen korábban kézilabdáztam. Sok külföldi volt, aztán jöttek a magyarok, Gódorné Nagy Marianna és Rácz Mariann.”

Angyal Éva azóta is tartja a kapcsolatot a korábbi csapattársaival, akár a Vasasból, akár a válogatottból.

„Szoktunk találkozni, telefonon is beszélünk. Kibeszéljük a kézilabdát is, de általában a család, az unokák jelentik inkább a témát. A padláson gyűjtöm a tárgyi emlékeket, megvannak a válogatott- és klubmezek és az érmek is.”