Agócs Valéria szenvedélye megmaradt

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.14. 08:00
A világbajnoki ezüstérmes Agócs Valéria a magyar válogatottban is meghatározó szerepet töltött be (Fotó: MTI)
Minden sporteseményről naprakész a világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó.

Pénteken tölti be hetvenedik életévét Agócs Valéria, világbajnoki ezüst­érmes kézilabdázó. A balszélső a Ferencvárosban kezdte játékos-pályafutását, majd húszévesen a Bp. Spartacusba igazolt, ahol 1982-ig szerepelt, onnan a Vasas SC-hez vezetett az útja, amelyben 1987-es visszavonulásáig játszott. Olyan neves edzőkkel dolgozott együtt, mint például Elek Gyula, Fleck Ottó, Mocsai Lajos vagy Csík
János.

Négyszer nyert magyar bajnokságot és háromszor kupát, a Spartacus színeiben KEK-győztes és KEK-döntős, a Vasassal az IHF-kupában menetelt a fináléig. A válogatottban 1978 októberében az NDK ellen mutatkozott be, 69 találkozón 118 gólt szerzett. Tagja volt az 1982-es, hazai rendezésű vb-n ezüstérmet nyerő együttesnek, a szovjetek ellen 15–13-ra megnyert záró meccs volt az utolsó fellépése a nemzeti csapatban.

Fotó: Jocha Károly

„Nem különlegesebb ez a születésnap sem, mint a többi – ilyen az élet, öregszünk, múlnak az évek, ez ellen nem lehet mit tenni” – mondta Agócs Valéria, akinek aktívan telnek a mindennapjai, sok a teendője a kertben, mindig van mit csinálni a ház körül.

A korábbi kiváló szélső harminc évig tanított, a volt kollégákkal manapság is összejárnak, nemrég közösen ünnepeltek születésnapokat. A közelmúltban a régi ferencvárosi ificsapat tagjaival is találkoztak, akikkel együtt kezdték a kézilabdát még gyerekkorukban, velük tartja a kapcsolatot, évente kétszer összegyűlnek. Sokáig edzősködött Budakalászon, többször is NB II-es bajnokságot nyertek a helyi női csapattal.

„Az iskolában is edzősködtem, kerületi munkaközösségi vezetőként huszonhárom intézmény tartozott hozzám, az összes sportrendezvényt én irányítottam – emlékezett vissza. – Nyugdíj után is dolgoztam még, aztán amikor kitört a koronavírus-járvány és kitalálták, hogy egyéni terveket kell készíteni és nem lehetett összejönni, akkor abbahagytam a munkát.”

Agócs Valéria figyelemmel követi és naprakész a mostani sporteseményekből is.

„Végignéztem a kézilabdás lányok Európa-bajnoki és a fiúk világbajnoki szereplését is. Tudom, hogy Molnár Attila nemrég Európa-bajnok lett atlétikában, nézem a vízilabdát, azt is láttam, hogy a Vasas női röplabdázói kiestek a CEV-kupából. Nemcsak a kézilabdában vagyok tájékozott, hanem a sportban, úgy, ahogy van. A szenvedély megmaradt.” 
 

 

Legfrissebb hírek

60 percig úgy kell harapnunk, mint Svájc ellen a szünet után

Kézilabda
4 órája

Hollandia és Franciaország is tökéletes mérleggel jutott tovább a női kézilabda-vb csoportköréből

Kézilabda
11 órája

A szerbek hatgólos hátrányból fordítottak a spanyolok ellen; hibátlanok maradtak a németek

Kézilabda
12 órája

Klujber Katrinnak feladtuk a leckét, „vakon” kellett rangsorolnia a női kéziválogatott játékosait – videó

Kézilabda
14 órája

Sorsdöntő mérkőzésként tekintenek a románok a mieink elleni középdöntős összecsapásra

Kézilabda
14 órája

A Svájc elleni második félidőt kell továbbvinnie női kéziválogatottunknak; így várjuk a középdöntős ellenfeleket

Kézilabda
15 órája

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
2025.12.01. 23:35

Golovin Vlagyimir: Az első emeleten állunk most, de háromemeletes a ház

Kézilabda
2025.12.01. 22:21
Ezek is érdekelhetik