Nem áll le a Szeged: 2025-ben újabb svéd világsztár érkezhet

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2024.09.06. 16:51
Hampus Wannes a Szegednél folytathatja (Fotó: Getty Images)
Az Aftonbladet svéd átigazolásokban mindig jól értesült újságírója, Johan Flinck saját X-oldalán szellőztette meg, hogy a Barca és a svéd válogatott sztárja, Hampus Wanne 2025 nyarától Szegedre szerződhet.

 

A sajtóhíreket alapesetben érdemes mindig fenntartásokkal kezelni, de Johan Flinck a múlt hétvégén bejelentett Jim Gottfridsson szegedi klubváltásáról is elsőként számolt be, ezt tette most Hampus Wannéval is. A szakember azt írta az X-en, hogy az olimpia alatt rákérdezett erre a váltásra a világ egyik legjobb balszélsőjénél, aki csak annyit mondott: „Ezt egyelőre nem kommentálom.” 

A svéd szélső képességeit kevesen vitatják, pályafutását az Aranäsben és az Önneredsnél kezdte, majd 2013-ban a Flensburghoz szerződött, ahol egyből BL-t nyert, de a további sikerek sem kerülték el. Jelenlegi csapatához, a Barcához két évvel ezelőtt szerződött el, hazai színtéren aratott, 2024-ben Bajnokok Ligáját is nyert. A nemzeti csapattal 2021-ben vb-ezüstérmet, 2022-ben Európa-bajnoki címet nyert, de további érmei és egyéni elismerései is vannak a most 30 éves sztárnak. 

A szegediek északi építkezéséről már írtunk, ez a vonal csak tovább erősödne ezzel az átigazolással. A csapat jövő csütörtökön, a Magdeburg elleni hazai meccsel kezdi el a BL-idényt. 

Kézilabda
2024.09.06. 09:29

Skandináv hidegvér Szegeden – új útra lépett a csapat

A BL-szereplő magyar klub svéd edzői stáb mellett több északi játékossal erősített a nyáron.
Kézilabda
2024.08.31. 14:22

Svéd világsztárt igazolt a Pick Szeged

A 31 éves, 190 centiméter magas irányító két Európa-bajnokságon is MVP lett.

 

 

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 órája

Ukrán válogatott balátlövő lesz Bodó Richárd utódja Szegeden – hivatalos

Kézilabda
2026.04.23. 16:55

Kajak-kenu: klasszisok, izgalmas duók – cél a válogatottság

Kajak-kenu
2026.04.21. 10:16

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44

Veszprém–Szeged: még egy utolsó főpróba az idényhajrá előtt

Kézilabda
2026.04.13. 06:34

Reagált a Szeged Gottfridsson közleményére

Kézilabda
2026.04.12. 16:20

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:00
Ezek is érdekelhetik