Rébusz az élet – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.12.03. 23:08

A szegedi kézilabdázók újabb veresége nem öröm, ám engem leginkább az zavar, hogy a csapat kapitánya, Jonas Källman nehezen találta a szavakat a lefújás után. Hogy svéd a második számú magyar sztárcsapat vezére, nem ide való, ám említésre méltó tény, az viszont, hogy nehéz helyzetben is csak a kötelezőt nyomja, szomorú. Főként, mert az egyébként roppant elszánt, érzelmekkel teli szegedi közönségnek elege van a kudarcokból. Ilyenkor illene nem csupán beszélni, mondani is valamit. Magyarul jobb lenne, de így is…

Mert az nem éppen megnyugtató, hogy – mint mondja – éppen a vereségekben rejlik az ok, magyarán oda az önbizalom, hiszen ne feledjük, a Bajnokok Ligájáról beszélünk. Azt pedig már kommentálni sem érdemes, hogy Källman légiós „bízik” (hogy kimásznak a gödörből) és „remél” (hogy a drukkerek újra melléjük állnak).

A szurkoló megbocsátó, de a semmitmondást rosszul tűri akkor, amikor megsértették kedvencei. A kötődését támadták meg a labdaeladásokkal, a kihagyott hetesekkel, az amatőr hibákkal. Tudom, nem futhat mindig a szekér, ám illene elmondani, miért van gödörben a Szeged. Nem ahhoz kell a kommunikációs szakértelem, hogy nyaranta mezeket lengető, „hazaérkeztemet” rebegő légiósok mosolyát lássa ország-világ, hanem akkor van rá szükség, amikor baj van. Hiába belső ügy a mélypont egy-egy csapat öltözőjében, ha elvárják a hűséget, illik hihető magyarázattal szolgálni, ha már nincs diadal. Nincs rosszabb az egyoldalú kapcsolatoknál. Mert az kevés, ha leszögezzük, Pastor edző félmondata („…nem mondok le”) árulkodó.

Vagy ha már a közhelyekben bízik a klubkommunikáció, legalább győzzön a csapat. Mint a Veszprém. A Kielce elleni meccs előtti napon náluk is csak úgy pufogtak a közhelyek (gyűjtőmondat: „Ki kell köszörülnünk a csorbát”…), ám aztán biztosan nyertek, és ez a legfontosabb. És itt is az edzői nyilatkozat a legárulkodóbb, ha úgy tetszik, némi magyarázattal szolgál a korábbi három vereségre, Vranjes mester ugyanis úgy kezdi, hogy az elejétől fogva kitűnő volt a játékosok hozzáállása.

No lám, mintha a sorok között azért ott lenne a lényeg.

Rejtvényfejtők előnyben.

Legfrissebb hírek

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
8 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.10.02. 23:56

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2025.10.01. 23:43

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
2025.09.29. 23:25

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 13:10
Ezek is érdekelhetik