Női kézilabda: Heine Jensen lett a kapitány a mieink ellenfelénél

MTI MTIMTI MTI
2011.03.25. 13:19
Címkék
Heine Jensen lett a magyarok elleni júniusi világbajnoki selejtezőre készülő német női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Mint korábban beszámoltunk róla, elődje, Rainer Osmann egészségügyi okok miatt mondott le a posztjáról annak ellenére, hogy a tavaly decemberi Eb-13. hely után megerősítették pozíciójában.

A dán Jensen a lipcsei női csapat trénere is, és a továbbiakban is együtt látja el két feladatát. Megbízatása 2014. december 31-ig szól.

A magyar és a német együttes ki-ki párharcot vív júniusban. Az első mérkőzést egy később kijelölendő német városban rendezik 4-én vagy 5-én, a visszavágóra pedig június 11-én Győrött kerül sor. A továbbjutó vehet részt december 3. és 16. között az olimpiai selejtezőnek is számító brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es londoni játékokról.Mint korábban beszámoltunk róla, elődje, Rainer Osmann egészségügyi okok miatt mondott le a posztjáról annak ellenére, hogy a tavaly decemberi Eb-13. hely után megerősítették pozíciójában.

A dán Jensen a lipcsei női csapat trénere is, és a továbbiakban is együtt látja el két feladatát. Megbízatása 2014. december 31-ig szól.

A magyar és a német együttes ki-ki párharcot vív júniusban. Az első mérkőzést egy később kijelölendő német városban rendezik 4-én vagy 5-én, a visszavágóra pedig június 11-én Győrött kerül sor. A továbbjutó vehet részt december 3. és 16. között az olimpiai selejtezőnek is számító brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es londoni játékokról.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
4 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
5 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
5 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
5 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
5 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
6 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik