Veretlenül lett tornagyőztes Skaliczki László csapata Kecskeméten

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2007.08.31. 19:40
A Pannon-kupa harmadik mérkőzését is megnyert a Skaliczki László szövetségi kapitány által irányított, fél szemmel már a januári, norvégiai Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott, mármint az A csapat, amely így veretlenül végzett a nemzetközi torna első helyén. A zárómérkőzésen a hazai rendezésű olimpiára készülő kínai együttest verték legjobbjaink, tizennégy góllal.
Nem volt nagy a fal: a magyarok többnyire átrohantak kínai ellenfelükön
Nem volt nagy a fal: a magyarok többnyire átrohantak kínai ellenfelükön
Nem volt nagy a fal: a magyarok többnyire átrohantak kínai ellenfelükön
Nem volt nagy a fal: a magyarok többnyire átrohantak kínai ellenfelükön


KÜLÖNDÍJAK:
A torna gólkirálya: Oláh Gábor (24)
Legjobb kapus: Mikler Roland
Legjobb magyar játékos: Nagy Kornél
A magyar A csapat két győzelemmel, míg a kínai két vereséggel érkezett az összecsapásra, amelynek lényegében csupán egy esélyese volt. Persze, az ázsiaiak kimondottan tanulási célzattal érkeztek erre a tornára, péntek este eredményes oktatóknak bizonyultunk.

A fizikumra és lényegesen erőteljesebb magyaroknál a kapuban Mikler Roland, míg irányítóban Putics Barna kezdett. Ellenfelünk nyitott védekezéssel próbálta meg az elején semlegesíteni támadásainkat, mi viszont hatos falat alkottunk.

Az első támadások mindkét oldalon eredménytelenül végződtek - a magyarokét az idő szorításában Putics lőtte el távolról, előkészületlenül -, majd csapatunk egyik legrutinosabb tagja, Gál Gyula kezdte el a gólgyártást, aki 1:40-nél egy gyors kontrát fejezett be sikeresen.

Putics góljával már 2-0-ra vezettünk, amikor 4:35-nél ellenfelünk megszerezve első találatát szépíteni tudott.

Iváncsik Gergő két szélsőgólja következet, majd egy kínai gólra válaszolva Nagy Kornélt is elengedett egy szép átlövést, a legnagyobb aggodalmat ekkor nem az ellenfél szolgáltatta, hanem Putics, akit ápolni kellett az oldalvonal mellett.

(A veszprémiek játékosáról a szünetben kiderült, hogy műtött vállal kifordult, így azonnal kórházba kellett szállítani a pontosabb diagnózisért.)

Lendületesen játszott mindkét együttes, de különösen a magyar, amely gyorsan fejezte be támadásit, vagy kontra végén, esetleg néhány passz után, amikor az ellenfélnek még nem volt ideje a visszarendeződésre.

Ennek köszönhetően viszont a keleténél több volt az apró technikai hiba, a kis figyelmetlenség. A 15. percben jártunk, amikor Gál Gyula beállóból birkózott be egy gólt és alakította 9-4-re az állást.

A folytatásban újabb találatokkal tudjuk növelni előnyünket, általában két magyar gólra jutott egy, kialakítva így a szünetre a 19-10-s félidei eredményt. Ellenfelünk erejéből nem sok ellenállásra futotta: egy emberhátrányból szerzett gól és egy szép kínai figurát jegyezhettünk fel tőlük.

A második félidőben sem változott a játék képe: kemény és határozott védekezésünket, amelyet azért olyan nagy nagyon nem tettek próbára a vendégek, gyors, sokszor ziccerig vitt kontrák követték, Gulyás Péter és Sutka voltak különösen elemükben, Nagy Kornél nemzetközi szinten is elismerésre méltó átlövésgólt szerzett, mi is bemutattunk kínai figurát – na nehogy már csak ők! -, a negyvenedik percben tíz (26-16), az ötvenedikben tizenkét (33-21) góllal vezettünk, a vége pedig közte tizennégy lett.

PANNON-KUPA, 3. FORDULÓ:

MAGYARORSZÁG – KÍNA 38-24 (19-10)
Kecskemét, 900 néző. V: Kascfütz, Reisinger (mindketten osztrákok)
MAGYARORSZÁG: Mikler – Iváncsik T. 4, RÉDEI 4, Putics 1, GÁL 5, Ilyés 1, IVÁNCSIK G. 6 (1). Cs: Liszkai (kapus), Halász 2, SUTKA 6 (1), Nagy K. 3 (1), GULYÁS 4, Zubai 2. Szövetségi kapitány: Skaliczki László
KÍNA: Ye – ZHANG L. 4, Yan, HAO 6, Cui, Zhu 1 (1), LI 4. Cs: Liu (kapus), Zhang X., Zhou, Zhang Z. 3, Tian 1, MIAO 5. Szövetségi kapitány: Yan Weiming
Az eredmény alakulása: 5. p.: 2–1. 12. p.: 6–3. 20. p.: 12–5. 25. p.: 17–6. 36. p.: 22–12. 42. p.: 27–17. 50. p.: 32–21. 55. p.: 34–23
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1
Magyarország "B"-Algéria 32-31 (20-15)
A magyar góldobók: Oláh 11 (4), Grebenár 8, Sándor és Nagy T. 3–3, Bakos 2, Rév 2, Ciffra, Kocsis és Dobó 1–1

A PANNON-KUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Magyarország 6 pont
2. Magyarország "B" 4
3. Algéria 2
4. Kína 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik