Ítéletidő Dániában

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.01.08. 22:28
Címkék
Nem számított könnyű kirándulásra a Dunaferr NK Dániába készülő női csapata, hiszen a magyar bajnok első Bajnokok Ligája csoportellenfele, az Ikast Bording nagyon erős csapat.
Az NSO ajánlja:

Eredmények a nemzetközi kupákból:

BAJNOKOK LIGÁJA
Adatbank: Dunaferr SE
Az NSO ajánlja:

Eredmények a nemzetközi kupákból:

BAJNOKOK LIGÁJA
Adatbank: Dunaferr SE
Az utazás azonban már jóval a meccs előtt kellemetlen meglepetéseket tartogatott, hiszen az északi országban szombaton ítéletidő tombolt. A pusztító erejű szélvihar fákat csavart ki gyökerestől, halálos áldozatokat is követelelt, s mivel a légi közlekedés is szünetelt (Koppenhága nem fogadott repülőgépeket), az újvárosiak órákat várakoztak Ferihegyen. Igaz, hét óra után beszállhattak gépükbe, ám a veszteglés a kifutópályán folytatódott. Így Kiss Szilárd csapata nyolc óra után kapott felszállási engedélyt, s csak a késő éjszakai órákban érkezett meg.
Ugyancsak Dániából származó információ, hogy az Aalborgban légióskodó Farkas Ágnes egy futóedzésen megsérült. Az első diagnózis szerint a bal bokájában szakadt el egy szalag. Szombaton egy német specialista nézte meg meg, hétfőn pedig már Budapesten, a válogatott orvosa, Tállay András vizsgálja meg.
Legfrissebb hírek

Baráth Péter a Sigma Olomouc játékosa lett – hivatalos

Légiósok
10 perce

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
12 perce

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
32 perce

„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít...” – Arbeloa az Albacete elleni blama után

Spanyol labdarúgás
41 perce

Vedran Bosnic: Megérdemeltük volna a továbbjutást

Kosárlabda
42 perce

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
1 órája

Tenisz: Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott Hobartban

Tenisz
1 órája

Bánhidi Bence nélkül is reális cél a nyolcba jutás – így látjuk a magyar kéziválogatottat az Eb-rajt előtt

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik