Kézilabdagála: Pásztor Kulcsár Anitát választotta

Vágólapra másolva!
2004.12.27. 19:55
Címkék
A beállók kiválasztása is lezajlott a december 30-i szegedi kézilabdagála előtt, így egyre kevesebb a kérdőjel a két csapatkapitány, Ferling Bernadett (Ászok) és Pásztor István (Királyok) gárdájában.

Először Ferling dönthetett, és klubtársa, Rosta Miklós mellett tette le a voksot, a Királyok csapatában így Gál Gyula lép majd pályára szerdán. Pásztor István "elhalászta" ellenfele elől a csapattárs Kulcsár Anitát, ennek megfelelően Lucia Uhraková az Ászok mezében szerepel majd a gálán.

A legközelebbi választásra december 28-án kerül sor 19 órakor a Sport1 televízióban, amikor a balátlövők lesznek soron, a csapatkapitányoknak az egykori világklasszis, Marosi László ad segítséget a döntéshez. Ferling Bernadett és Pásztor István Kindl Gabriella, Tóth Tímea, illetve Bajusz Sándor és Éles József közül választhat.

Az előszilveszteri kézilabda-parádéra egyébként korlátozott számban még kaphatók a jegyek az Újszegedi Sportcsarnokban (Szeged, Temesvári körút 33.). A belépővel rendelkezőknek érdemes lesz sietniük, hiszen érkezési sorrendben foglalhatják egy helyeiket, ráadásul 16 órától a női nosztalgiválogatottak csapnak össze, majd az öregfiúk is megmutatják, miért is csodáltuk őket egykoron.

Az All Star-vegyescsapatok mérkőzése 18.55-kor kezdődik. A kora délutáni program is tartogat érdekességeket, hiszen jegy nélkül lesz megtekinthető a Pick-Szeged és a Fotex Veszprém szurkolóinak minden bizonnyal parázs meccse, amely 13.30-kor indul.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság

Minden más foci
3 órája

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
3 órája

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
3 órája

MESTER – csupa nagybetűvel – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Ítélet nincs – Malonyai Péter jegyzete

Úszás
4 órája

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
4 órája

Kézilabda: Vámos Petra hat gólja ellenére a Metz kikapott a rangadón – körkép

Kézilabda
4 órája

Két kulcsjátékossal szerződést hosszabbított az NB II-es Vasas

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik