Csapó Erika a beállós Kulcsár Anitát dicséri

2004.12.15. 22:03
Címkék
Csapó Erika neve legendává vált a Loki-szurkolók körében. A győri születésű, ám jelentős sikereit Debrecenben elérő játékos több mint egy évtizeden át volt az európai szinten is élcsapatnak számító DVSC vezéregyénisége.
Csapatkapitányként ő emelhette először a magasba a debreceni tábor által annyira áhított EHF-kupát 1995 májusában, majd egy évvel később, a címvédés idején is neki adták át a serleget. Erika 1997-ben szerződött Németországba, ahol a Bundesliga I-ben szereplő Hessen Hersfeld játékosa lett. Éveket húzott le a német bajnokságban, aztán edzőként is a messzi idegenben próbálta ki magát. Mostanság pedig anyaszerepben alkot maradandót, hiszen 2003 nyarán megszületett második kislánya, Lili. Egy évben kétszer jön haza a család Magyarországra, de olyan hosszú időt, mint most, rég töltött itthon a sportág berkeiben csak Csapeszként emlegetett játékos. Az Eb-t ugyanis nem akarta kihagyni, hiszen a magyar válogatott az elődöntőig ugyanazt az utat járja végig, mint ő a pályája során, azaz Győr, majd Debrecen. Így természetesen ott volt a mieink csoportmeccsein a Rába-parti városban, majd ő is átköltözött állandó magyarországi lakhelyére, a hajdúsági megyeszékhelyre.
- Ahogy közeledett az Európa-bajnokság rajtja, egyre biztosabban tudtam, hogy itt a helyem - kezdte a 129-szeres válogatott játékos. - Nagyobbik lányom, Rebeka Németországban jár iskolába, ezért csak karácsonyra szoktunk hazajönni, de most szóltam a férjemnek, hogy két választása van: vagy elhoz Győrbe az Eb kezdetére, vagy elhoz… Úgyhogy az első meccs előtt néhány nappal már az apukámnál voltam Győrben, a kislányom pedig nagyon örült a nagypapa kényeztetésének.

Szavazás

A 3. helyért játszik női kéziválogatottunk a hazai Eb-n. Mi lesz?

Írja be az itt látható számot!
---- & ---- -
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik