Tanulságos dán diadal

2004.12.14. 22:18
Címkék
A csoportküzdelmekben kisebb csodákat művelő osztrákok villámrajtja meglepte az olimpiai bajnok és Európa-bajnoki címvédő dánokat, akiknél a találkozó elején csak Sjöberg volt eredményes. Aztán megváltozott a küzdelem képe, amikor felébredtek az északiak. Knudsen és Touray is betalált, egyenlített Dánia, de Spiridon és Logvin révén újra a roppant lelkes osztrákok vezettek.
Amikor a dánok egyéni betöréseit nem tudták megállítani Herbert Müller mester tanítványai, ráadásul Mortensen is egyre gyakrabban találkozott a labdával, akkor újra egyenlő lett az állás (10-10). Óriási taktikai csatát vívott a két kispad, ám az volt az egyik legfontosabb különbség a két csapat között, hogy Jan Pytlick szövetségi kapitány lényegesen bővebb cserekeretből válogathatott.
A dánok Danielsen góljával 12-11-re fordítottak, miközben Ausztria legjobbjai többször kapufát lőttek és egyre nehezebben kerültek gólhelyzetbe. Rusnachenko sem fogott ki jó napot, a dán lövések után egyre gyakrabban kellett a kapuból kihalásznia a labdát. Túlzás lett volna azt állítani, hogy nagyon erős dán együttes állt nyerésre a fokozatosan fáradni látszó osztrákokkal szemben, ám tény: az első félidő közepétől egyértelműen az Európa-bajnok akarata érvényesült. Az osztrákok idegességükben roszszul cseréltek, ezért kiállítással bűnhődtek, és az emberelőnyt rutinosan kihasználta vetélytársuk.
Énekelve ünnepelte kedvenceit a mintegy 400 dán szurkoló, amikor már hárommal vezettek. Külön is nagy tapsot kapott Mölgaard és Hörlykke minden egyes megmozdulása, a magyaroknak Skov életveszélyes lövéseire is érdemes lesz figyelniük csütörtökön. Danielsen könnyelműsködései után leindította az északiakat Ausztria, ám Spiridon, Logvin és Rotis lövései többnyire elhaltak a védőfalon, vagy Mortensen kapus hárította azokat.

Dánia okosan kihasználta, hogy a kevés cserével játszó Ausztria képtelen volt újítani, és a második félidő közepéig gond nélkül tartotta három-négy gólos előnyét. Fürgébben, energikusabban kézilabdázott Jan Pytlick mester fokozatosan fiatalodó csapata, amely a címvédés szándéka mellett kísérletezni jött Magyarországra. Az együttes olimpiai aranyérmes csillagai mellé olyan fiatal tehetségeket keres a kapitány, mint Danielsen, Sjöberg vagy Knudsen.
A hajrában a két kapus, Mortensen és Rusnachenko bravúrjai érdemeltek említést, de az is feltűnő volt, hogy mindkét csapat nagyon ügyelt a védekezésre. A szigor egyik oldalon sem ment át a sporthoz méltatlan durvaságba. Az elnyűhetetlen Logvin az utolsó leheletéig csatázott, s igyekezett társaiban is tartani a lelket. Ez nem volt könnyű, mert a végjátékban már szinte a levegőért is meg kellett küzdeniük a fantasztikusan küzdő, rettentően lelkes osztrákoknak.


Szavazás

A 3. helyért játszik női kéziválogatottunk a hazai Eb-n. Mi lesz?

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik