A váci bravúr utóélete

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.09.15. 21:24
Címkék
Hamar robbant az első meglepetésbomba a női bajnokságban, hiszen az előző szezonban kilencedik helyen záró váciak a második fordulóban legyőzték a Dunaferrt. A Bajnokok Ligájában érdekelt, legutóbb ezüstérmes dunaújvárosiak egyértelműen a dobogó legmasabb fokát célozták meg, a "kiscsapat azonban emberfelettit produkált szombat este, s az eksztázisban tomboló publikum legnagyobb örömére 2726-ra nyert. Azok a hazai szimpatizánsok, akik ott voltak a csarnokban, sohasem felejtik a kétszer harminc percet, no meg az egész estét, merthogy a váci Halászkert étterem sport iránt fogékony tulajdonosa a győzteseket és szurkolóikat is meghívta egy kis ünneplésre.
"Kevesen játszottuk végig a mérkőzést. Az elejét nagyon meghajtottuk, úgyhogy várható volt, hogy eljön a holtpont – emlékezett Hajdu János, a Vác edzője. – Egyszerre fáradtak el a kulcsjátékosok, Mátyás, Hajdu, Csenki és a kapus Gridnyeva, így fordított a Dunaferr. Aztán túljutottunk a nehéz perióduson, s újra elindult a szekér. Nagyon jó szellemű a csapat, hiszen senki sem hajlamos feladni a meccset, ráadásul szerencsés is voltam, hiszen bárkihez nyúltam, bárkit küldtem pályára, jól teljesített. Ráadásul a kritikus pillanatokban nagyon sokat segített a közönség buzdítása.”Nem tűnt egyszerűnek a bajnoki rajt előtt a váciak helyzete, hiszen két sztárcsapattal – a Cornexivel és a Dunaferrel – kezdtek, s két esetleges súlyos kudarc lélekromboló lehetett volna. Szerdán a székesfehérváriak ellen például nem volt jó napja Mátyás Augusztáéknak, 35–24-re nyert a Cornexi. "Ez az irányított sorsolás eredménye – vélekedett a váciak mestere. – Nagyon nehéz sorozattal kezdjük a bajnokságot, az első hat körben találkozunk a tavalyi felsőház öt tagjával. Ebből pedig nagyon rosszul is ki lehet jönni, könnyen elveszhet a csapat hite. Két állomáson túl vagyunk, de rövid időn belül vár ránk egy hódmezővásárhelyi és egy győri kirándulás, s hazai pályán a Debrecen és a Vasas elleni meccseket sem nevezhetjük számunkra könnyűnek. A Dunaferr elleni sikertől nem kell elájulni, plusz két pontot jelent, no és némi erőt adhat a folytatáshoz. Ha tíz mérkőzést játszunk a dunaújvárosiakkal, nyolcszor ők nyernek, egyszer döntetlen lesz, s egyszer nyerünk mi.”A bajnokaspiráns legyőzésében szerepet vállalt három olyan játékos, akik Dunaújvárosban nevelkedtek, s jelenleg kölcsönjátékosként szerepelnek a Váci NK-ban: Berta Melinda öt góllal vette ki a részét a sikerből, Stiener Szilvia egyszer talált be, míg a bokáját fájlaló Hornyák Ágnes ezúttal csak néhány percre került pályára. Ami viszont a magyar női kézilabda közegét minősíti, fel sem merült a futballban "jól bevált” rossz szokás átvétele, mely szerint a kölcsönjátékos anyaegyesülete ellen nem léphet pályára. "Ha ezt kikötötték volna az újvárosiak, ki sem tudtunk volna állni ellenük – mondja mosolyogva Hajdu János. – Különben is azért adták kölcsön ezeket a fiatal, tehetséges játékosokat, hogy ilyen meccseken erősödjenek.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik