H. Á. 2021.04.13 11:09 Frissítve: 2021.04.13 11:35

Kerékpár: Lance Armstrongot „motordoppinggal” vádolják

A Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) volt vezetője és egy szakíró is állítja, hogy a doppingolás miatt hét Tour de France győzelmétől is megfosztott egykori kerékpáros, Lance Armstrong csak EPO használatával nem érhette el eredményeit: mindketten biztosak benne, hogy a 49 éves bringás a kerékpárja vázába épített motorral is növelte teljesítményét.

 

Nemcsak magát doppingolta...? (Fotó: AFP)

Jean-Pierre Verdy a Stade 2 című francia tévéműsorban nyilatkozva arról beszélt, hogy Lance Armstrong különleges elbánásban részesült pályafutása során, és biztos benne, hogy a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) által tiltott mechanikus segítséget, vagyis „motordoppingot” is használt.

„Lance Armstrong, a legnagyobb átverés. Sokan mondták, hogy ne menjek neki a legendáknak, mert egyedül fogom találni magam, de biztos vagyok benne, hogy beépített motort használt. Emlékszem, egy hegyi szakaszra az egyik Tourról, ahol állva hagyta a mezőnyt, miközben mindenki más próbált túlélni valahogy. A szakaszt megnyerte, és ezt követően több szakértővel, specialistával beszéltem, akik mind azt mondták, nem értik, hogy lehet képes ilyen teljesítményre, mert ez még EPO-val sem normális. Valami nem volt rendben, és csak az EPO nem okozhatott ekkora különbséget” – fogalmazott Verdy.

Hozzá hasonlóan látja a kérdést Antoine Vayer kerékpáros szakíró, aki állítja, videós bizonyítéka van arra, hogy Armstrong a kerékpárjába épített motorral – is – csalt.

„Csak lenyúlt a bal kezével a nyereg alá, és rögtön gyorsabban tekert” – írta a Twitteren Vayer, aki az alábbi videóval próbálta meg alátámasztani állítását.

 


 

Lance Armstrongot hosszú évek állandó gyanúsításai után 2012 őszén fosztotta meg az UCI az 1998 augusztusa után elért eredményeitől, így többek között hét Tour de France győzelmétől is, miután bebizonyosodott, hogy EPO-t használt. A doppingolást Armstrong végül 2013-ban maga is elismerte.

2021.05.04 16:21:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Interjúk, tippek, tanácsok, sztorik és érdekességek 84 oldalon a kerékpározás szerelmeseinek.

2021.05.05 21:51:11

Kerékpár nemzetisport.hu

Ebben az évben Siófokon lesz a „Nagy rajt”, minden eddiginél erősebb mezőny érkezik. (x)

2021.05.03 11:26:53

Kerékpár nemzetisport.hu

A Škoda szoros együttműködése a kerékpáros világgal jóval több, mint pusztán szponzoráció. (x)

2021.02.03 10:21:25

Kerékpár K. G.

A 19 éves korára a nemzetközi mezőnyben is tekintélyt szerző versenyző átformálná az itthoni köztudatot.

2021.01.27 20:01:19

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Arra viszont már bizonyosan nem szolgált rá, amit az elmúlt hónapokban kapott.