Kajak-kenu vb: doppingeljárás – változás a magyar keretben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 16:13
Doppingeljárás miatt változások történtek az augusztus 22-én kezdődő, portugáliai kajak-kenu világbajnokságra készülő magyar válogatott keretében.

A magyar szövetség (MKKSZ) szombati tájékoztatása szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében a férfi kajakpárosok 500 méteres versenyében Tóth Dávid és Kulifai Tamás, 1000 méteren Noé Bálint és Ilyés Róbert indulhat.

A változás előzménye, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) eljárás alá vonta a korábban megnevezett Mozgi Milán, Somorácz Tamás páros egyik tagját.

A közlemény szerint az MKKSZ a jogszabálynak, egyben saját szabályzatának megfelelően az érintett sportoló versenyzési engedélyét felfüggesztette. Az eset annak az együttműködésnek köszönhetően derült ki, amelyet az MKKSZ és a MACS két évvel ezelőtt kötött. A szövetség saját költségvetése terhére évente 25 millió forintot fordít a lehető legszélesebb körű ellenőrzésekre.

A MKKSZ az eljárás befejezéséig az ügyben további nyilatkozatot nem tesz.

A felnőtt válogatott augusztus 21-én utazik Montemor-o-Velhóba, a világbajnokság másnap a para kajak-kenusok futamaival kezdődik.

Legfrissebb hírek

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Csikós Zsóka: Bármi történjék, én már nyertem

Kajak-kenu
23 órája

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45

Gazsó Alida Dóra: Jött a lehetőség, örülök, hogy éltem vele

Kajak-kenu
2025.08.15. 12:44

Megvan a milánói gyorsasági és a győri maratoni vb-n szereplő magyar csapat

Kajak-kenu
2025.07.30. 14:29

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45
Ezek is érdekelhetik