Osztrák hokiliga: szétlövéssel győzött a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2022.01.30. 19:58
null
Bartalis (középen) gólja döntött a szétlövésben (Fotó: facebook.com/FehervarAV19)
Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (ICEHL) vasárnapi játéknapján a Fehérvár AV19 szétlövéssel diadalmaskodott a címvédő és rekordbajnok Klagenfurt ellen hazai pályán.

A Fehérvár AV19 ugyan egy héttel ezelőtt elvesztette a Magyar Kupa döntőjét a DEAC-cal szemben, ez a vereség láthatóan felpaprikázta az osztrák bajnokságban szereplő gárdát, mert a héten a harmadik mérkőzésén is diadalmaskodott – igaz, a Bozent és a Znojmót magabiztos, jó játékkal múlták felül Bartalis Istvánék, addig most a címvédő, ám csupán ötödik helyen álló Klagenfurt ellen jóval nehezebb volt a győzelmet kiharcolni.

Kezdődött azzal, hogy az első két harmad nem hozott gólt – ilyesmire Volán-meccsen ebben a bajnokságban egyszer, még októberben a Graz ellen volt példa. Aztán ugyan pillanatokkal a harmadik harmad kezdése előtt Anze Kuralt használt ki egy emberelőnyt, de alig több, mint három percen belül egyenlített a Klagenfurt Rok Ticar révén. Több gól pedig már nem esett, sem a rendes játékidőben, sem pedig a ráadásban, így jöhetett a szétlövés. Ebben a műfajban pedig az első pár mindkét tagja elrontotta, majd jött Ticar, aki nem tudott túljárni Rasmus Tirronen eszén, Bartlis viszont betalált. Miután a vendégek harmadik lövője elpuskázta a helyzetét, így a Volán örülhetett az extra pontnak, és annak, hogy az idényben első alkalommal múlta felül a KAC-ot.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–
KLAGENFURT (osztrák) 2–1 (0–0, 0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Székesfehérvár, 1489 néző. V: Siegel, Hlavaty (osztrákok), Konc (szlovák), Kis-Király.
FEHÉRVÁR: TIRRONEN – ATKINSON (1), H. Nilsson / FOURNIER, T. Campbell / Horváth M., Szabó Dániel / Dahlroth – Shaw, Hári J., KURALT 1 / Erdély Cs., BARTALIS I. 1, Petan (1) / Jacobs, Sarauer, Terbócs / Rétfalvi, Németh K., Mihály Ákos. Edző: Kevin Constantine
KLAGENFURT: USNIK – STRONG, SCHUMNIG / Postma, Unterweger / Vallant, Steffler / Tavzelj, Hochegger – S. Geier, M. Geier, Kraus / Haudum, Ticar 1, Fraser (1) / Ganahl, Hundertpfund, Obersteiner / Würschl, Witting, D. Maier. Edző: Petri Matikainen
Kapura lövések: 27–23.
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine:
– Tudom, a közönség általában jobban kedveli a sziporkázó támadójátékot, de az ilyen védelmi, stratégiai csatáknak is megvan a maguk szépsége. Minden emberelőnyös és -hátrányos szituációban benne van, hogy az egész meccset eldönti. Számomra ilyen egy klasszikus hokimeccs.
Petri Matikainen:
– Maradéktalanul elégedett voltam a küzdőszellemmel és a kapusunkkal, Val Usnikkal. Végig partiban voltunk, kiváló, élvezetes játékot láthattunk mindkét féltől. Ezúttal nem mi szereztük meg a két pontot, de nagyon könnyen billenhetett volna felénk is a mérleg nyelve.

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Salzburg 39 19 8 6 6 128–86 +42 79
2. Fehérvár AV19 36 18 3 3 12 121–102 +19 63
3. Olimpija Ljubljana 35 17 2 3 13 113–103 +10 58
4. Bozen Südtirol 38 17 4 3 14 111–115 –4 62
5. Klagenfurt 39 15 5 8 11 114–91 +23 63
6. Vienna Capitals 36 16 3 3 14 93–91 +2 57
7. Villach 35 13 6 3 13 124–116 +8 54
8. Znojmo 36 16 3 1 16 129–116 +13 55
9. Graz 40 16 4 3 17 124–121 +3 59
10. Pustertal Wölfe 38 14 4 6 14 102–106 –4 56
11. Innsbruck 39 16 4 1 18 110–119 –9 57
12. Dornbirn 40 9 4 7 20 104–143 –39 42
13. Linz 39 6 3 7 23 85–146 –61 31

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik