Osztrák hokiliga: hidegzuhany a végén, kikapott a Linztől az AV19

Vágólapra másolva!
2021.11.16. 21:36
null
Mihály Ákos (93) és társai ma nem tudták gyarapítani pontjaik számát (Fotó: facebook.com/FehervarAV19)
Két fontos hír előzte meg a Hydro Fehérvár AV19 kedd esti ICEHL-bajnokiját, amelyet a magyar gárda drámai végkifejletben vesztett el.

Az örömtelibb, hogy az orvosi zöld jelzés után a nemzetközi szünet előtt elképesztő sérüléshullám tizedelte magyar csapat két fontos játékosát is visszakaphatta: Szabó Bence a védelembe, Bartalis István a támadóalakzatba térhetett vissza végre. A másik, hogy a liga kedden elfogadta a tragédiák sújtotta Bratislava Capitals visszalépését a szezontól. A pozsonyiak nevét lehúzták a tabelláról, ám eddigi eredményeiket nem – így viszont a megmaradt 13 csapat az alapszakasz végén nem azonos meccsszámmal állna, úgyhogy pontszám helyett innentől pont per meccses átlagszámítással vezetik tovább a tabellát.

A fehérváriak már ennek tudatában fogadták a szörnyű szezont futó, két rendes játékidős győzelemmel álló és a válogatott szünet előtt edzőváltáson átesett Linzet (a menesztett Dan Ceman utódja a 2000 óta előbb játékosként, majd segédedzőként a linzieket szolgáló, magyar emigráns édesapától Torontóban született Mark Szücs lett).

Az utolsó előtti helyen szerénykedő, ám a váltás óta felszálló ágban lévő osztrákok a ligamásodik fehérváriakat is meglepték. Noha a magyar csapat végig nagy fölényben játszott, s Horváth Milán és Erdély Csanád góljával még az 55. percben is nyerésre állt, a linziek a legvégén hidegzuhanyszerű fordításukkal elrontották a 400. EBEL/ICEHL-meccsén asszisztot jegyző Andrew Sarauer szép jubileumát.

OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–BLACK WINGS LINZ 2–3 (0–1, 2–0, 0–2)
FEHÉRVÁR: Tirronen – Fournier, T. Campbell / HORVÁTH M. 1, SZABÓ D. / Atkinson, Dobmayer / Szabó B. – Erdély Cs. 1, Sarauer (1), Petan / Shaw, Jacobs (1), KURALT (1) / Magosi B., Bartalis, Mihály Á. / Rétfalvi, Németh K., Ambrus G. Edző: Kevin Constantine
LINZ: COREAU – Gregorc, Lamarche / Liesch, Roach / KRAGL (1), Schnetzer – LEBLER (1), Gaffal 1,      UMICEVIC 1 (1) / Romig, Brucker, Rotter / KRISTLER (1), BRETSCHNEIDER 1, Lahoda (1) / Mitsch, Freunschlag, Rohm.  Edző: Mark Szücs
Székesfehérvár, 1472 néző. V:      Hronsky, Nagy A., Váczi, Durmis.  
Kapura lövések: 33–23.
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine:
– Az első tíz percben adódtak a nagyobb lehetőségeink, a másodikban már az ellenfélnek is voltak helyzetei, az a periódus kiegyenlített volt. A középső harmadban sikerült fordítanunk, a kulcsmomentum ezután az érvénytelenített gólunk volt: ha kétgólos előnnyel mentünk volna a záró játékrészre, másként alakul. Ott sem játszottunk rosszul, de kétszer nagyot hibáztunk, márpedig ezt nem tehetjük meg – ez a része mindenképpen csalódást keltő volt.
Mark Szücs: – Az első harmadunk jó volt, de a kapusunk is kellett az egy nullás vezetéshez, a másodikban viszont az Alba sokkal jobb volt nálunk. A harmadikban viszont sikerült kihasználnunk a helyzeteinket, nagyon örülök a győzelemnek.

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Olimpija Ljubljana 17 12 3 2 67–41 +26 39
2. Fehérvár AV19 18 10 2 1 5 64–45 +19 35
3. Salzburg 19 6 6 2 5 53–42 +11 32
4. Innsbruck 18 8 4 6 56–54 +2 32
5. Bozen Südtirol 17 8 2 1 6 48–52 –4 29
6. Vienna Capitals 17 7 3 1 6 44–38 +6 28
7. Villach 17 6 2 3 6 61–56 +5 25
8. Klagenfurt 17 5 3 4 5 48–48 0 25
9. Znojmo 17 7 1 9 59–56 +3 23
10. Bratislava 14 5 2 1 6 42–45 –3 20
11. Graz 18 5 1 3 9 58–71 –13 20
12. Dornbirn 16 4 2 3 7 50–60 –10 19
13. Linz 18 3 2 5 8 38–62 –24 18
14. Pustertal Wölfe 17 3 1 4 9 37–55 –18 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik