SZŰCS ANDRÁS 2021.02.26 21:38 Frissítve: 2021.02.26 23:21

Osztrák hokiliga: 11 gólos meccsen kapott ki a Fehérvár

Az olasz Südtirol Alperia 6–5-re legyőzte a Hydro Fehérvár AV19-et az osztrák jégkorongliga középszakaszában.

11 gólos meccsen kapott ki a Fehérvár (Fotó: Fehérvár AV19/Soós Attila)

 

Lehet, ha nem az idény (eddigi) legjobb klubjával, a Bolzanóval kellett volna hokizni kedd után pénteken is, magára lelt volna a Hydro Fehérvár AV19, így viszont hiába a foltokban biztató játék, megint vereség lett a vége – sorozatban a negyedik, azaz katasztrofálisan alakul a középszakasz az osztrák központú bajnokságban.

Ráadásul az az igazság, ahhoz is tudunk érveket felhozni, hogy miért jogos az újabb nullázás. Például vérfagyasztóan kezdett a Volán, másfél perc alatt vezetéshez juttatta az ellenfelet: a saját kapuelőterében adta át a korongot, majd hogy „tutira menjen”, még üresen is hagyott egy támadót a védtelen háló előtt. Ezután a vendégek még egyszer próbálkozhattak üres kapura egy kettő a kettő elleni kontra végén, és bár szerencsére kihagyták, később megdolgoztak az ünneplés jogáért: gondolkodás nélkül lőttek távolról, a csatárok takarták a kilátást a kapus előtt, így a korong kikötött a bal felsőben.

Folytatásképp pedig büntetőhöz is jutottak, csak legalább ezt is kihagyták, nem úgy, mint kedden. Sőt az első szünet előtt Anze Kuralt szépített – a játék képe és a 10–15-ös lövésszám tudatában nekünk hízelgő 1–2-ben állapítva meg a részeredményt.

Ettől persze még fellelkesültek a mieink, a fordulás után ráborították a pályát a „rókákra”, akik olyan ravaszak és jók, hogy a nagy rohamokba „bedöftek” egy újabb találatot. Ekkor, 1–3-nál állapíthattuk meg, hogy bizonyos tekintetben a gödör aljára értek a mieink, ami persze sok tényező összeredménye.

Itt van alapnak a vereségsorozat, aztán hogy eltiltás és sérülés miatt kidőlt az első sor bal széle, hiszen az amerikai Colton Hargrove és Stipsicz Bence sem játszhatott. Ez meglátszott elöl és hátul is, amire rátelepedett az általános puhányság, aminek a problematikájára már rávilágított Antti Karhula is, mondván, a rájátszáshoz közeledve ideje lenne felkeményedni, mint a kuplung. Ehhez képest a szabálytalanság határáig merészkedő dél-tiroliak vagánykodtak, és lődözték belőle tovább a góljaikat, úgyhogy a gyakorlatban ez a rangadó a második szünetre véget ért.

Hargrove még vasárnap sem lesz bevethető, Stipsicz talán, de velük vagy nélkülük vissza kell találnia a csapatnak a korábbi hatékonysághoz, amihez viszont nélkülözhetetlen a mantrázott keménység, hiszen a playoffra mindenki felszívja magát, ott a veteránok egy négyzetcentiért is a csontjukat törik. Erre a felkészülésre van még három fordulója a mieinknek, mert az szerencsére megváltoztathatatlan tény, hogy a remek alapszakasz-eredménynek hála biztos a helyük a negyeddöntőben. Most ebből lehet hitet meríteni.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, KÖZÉPSZAKASZ
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–SÜDTIROL ALPERIA BOLZANO (olasz) 5–6
(1–2, 2–4, 2–0)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V:  Smetana (osztrák), Hronsky (szlovák), Gatol (osztrák), D. Konc (szlovák)
FEHÉRVÁR:      Janus (Kornakker)
Szabó B.      (1),      T. Campbell      (2)      – Caruso, Horváth M. – Geiger, SZABÓ D.      1 (1)
Kähkönen, HÁRI J.      (2),      KURALT      1 (1)
– Erdély Cs., Bartalis I.      (3),      PETAN      3
– Mihály Ákos, Sarauer, Sárpátki – Lahti, Szita. Edző:      Antti Karhula
BOLZANO:      Irving
Pietroniro      (1),      Plastino – Robertson      (1),
Di Perna      (1)      – Fournier, Tauferer
Halmo, BERNARD      1 (1),      Miceli      1 (1)
– Frank, Findlay      (2),      Gazley
– GILIATI      2 (1),      BARDARO      2 (1),      INSAM      (2)      – Frigo, Pitschieler. Edző:      Greg Ireland
Kapura lövések:      32–35
Kiállítások:      18 perc+10 perc fegyelmi
(Szabó B., Petan), ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
Antti Karhula:  
    – Az utolsó harmadban kapartunk, elkezdtük megnyerni a párharcainkat. Viszont az első negyven percben csak kerestük a rendszerünket, továbbra sem figyeltünk az apróságokra és a védekezésünk nem működött, könnyű gólokat kaptunk, ami kiakaszt. Van még három meccsünk, hogy mindent megtanuljunk, amit még nem sikerült: szombat reggel elkezdjük!
Greg Ireland:      – Jó meccset játszottunk, habár a végén a bírók megadták az esélyt a hazaiaknak. De kivédekeztük, és nagy győzelmet arattunk, kivált, mert rövid volt a kispadunk, és fiatal védőket kellett játszatnunk. Viszont muszáj volt jól teljesítenünk, mert a Fehérvár erős, jók a kapusai, ügyesek a csatárai, és feszes rendszerben játszik.

A másik mérkőzésen
Klagenfurt–Salzburg 3–5

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Bozen Südtirol 5 3 1 1 20–17 +3 15
2. Klagenfurt 5 2 1 2 16–16 0 9
3. Salzburg 5 2 1 2 17–16 +1 8
4. Vienna Capitals 4 1 1 2 19–12 +7 7
5. Fehérvár AV19 5 1 4 17–28 –11 4

 

2021.05.21 23:50:14

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A szálak itt egymásba fonódnak: ami jó a régióban élőknek, hasznára van a helyi jégkorongsportnak is.

2021.05.10 22:38:48

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Ezért is kellene megbecsülni például egy MK-hétvégét.

2021.05.02 23:46:41

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A Visegrádi négyek kooperációjában is egyre erősödik a Kassa–Miskolc hokitengely jelentősége.

2021.04.25 11:26:22

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

Gordie Howe 41 éves rekordját megdöntve lett a liga legtöbb alapszakaszmeccsét játszó hokisa.

2021.03.30 23:50:04

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nyílt titok, a sportágon belül a többség nem tippelt nagy jövőt a kísérletnek, jó előre a pofozógép szerepét vészjósolták a Vasas jégkorongcsapatának.