Hoki-vb: Hét évet küzdöttem a csapattagságért, el sem hittem! – Sárpátki Tamás

PUSZTAI VIOLA (Ljubljana)PUSZTAI VIOLA (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2022.05.06. 10:22
Sárpátki Tamás hosszú ideje ott volt a tűz közelében, de eddig sosem hangzott el a neve világbajnokság előtt a magyar jégkorong-válogatott kerethirdetésekor. Most azonban – csaknem hét év várakozás után – eljött az ő ideje, s a 27 éves székely csatár nagyon jókedvűen beszélt a debütálásáról az NSO Tv-nek a ljubljanai divízió 1/A csoportos vb szünnapján. 

„Nagyjából hét évet küzdöttem azért, hogy részt vehessek egy világbajnokságon. Nagyon boldog vagyok, ráadásul, ennél jobban nem is sikerülhetett volna az első két meccsem. Nehéz elmondani, mit éreztem, amikor megtudtam, hogy bekerültem a vb-keretbe. Az első percekben el sem hittem!” – mondta Sárpátki Tamás, aki szerint a sors akarta így, hogy Ljubljanában jégre lépjen.

Videónkból kiderül, hogy a székely csatár kikkel osztotta meg először az örömét. Részletesebben is kitérünk a Dél-Korea és a Litvánia elleni győztes meccsre, s előretekintünk a szlovénok elleni, péntek esti találkozóra. S természetesen szóba kerülnek a magyar szurkolók is.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok:
Arany Gergely (FTC-Telekom), Hetényi Zoltán (Debreceni EAC), Rajna Miklós (Újpesti TE)
Védők:
Fejes Nándor (Gyergyói HK, romániai), Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Scott Macaulay (MAC), Pozsgai Tamás (MAC), Szirányi Bence (DVTK)
Csatárok:
Erdély Csanád (Fehérvár), Hári János (Fehérvár), Kóger Dániel (FTC), Rasmus Kulmala (FTC), Magosi Bálint (Fehérvár), Nagy Gergő (FTC), Papp Kristóf (Michigan State University, amerikai), Sárpátki Tamás (Gyergyó), Sebők Balázs (Ilves Tampere, finn), Sofron István (SC Csíkszeredai, romániai), Terbócs István (Fehérvár), Tóth Richárd (MAC), Vas János (HC Presov, szlovák)
Szövetségi kapitány:
Sean Simpson (kanadai)

A PROGRAM
Május 3., kedd:
MAGYARORSZÁG–Dél-Korea5–1, Szlovénia–Litvánia 4–2
Május 4., szerda:
Litvánia–MAGYARORSZÁG1–2, Románia–Szlovénia 1–9
Május 5., csütörtök:
Románia–Dél-Korea 1–4
Május 6., péntek:
Dél-Korea–Litvánia, 15.30. Szlovénia–MAGYARORSZÁG, 19
Május 7., szombat:
Litvánia–Románia, 15.30.
Május 8., vasárnap:MAGYARORSZÁG–Románia, 15.30. Dél-Korea–Szlovénia, 19

A CSOPORT ÁLLÁSA

M GY HGY HV
V LG–KG Gk. P
1. Szlovénia
2 2
13–3 +10 6
2. Magyarország2 2
7–2 +5 6
3. Dél-Korea 2 1
1
5–6 –1 3
4. Litvánia 2 2
3–6 –3 0
5. Románia2 2
2–13 –11 0

A divízió 1/A mezőnyéből az első két helyezett jut fel a világelitbe, az utolsóként végző csapat kiesik a divízió 1/B-osztályba.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Dénes Szilárd (szöveg), Dömötör Csaba (fotó), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek

A németek ellen bosszantó vereséggel kezdte a magyar jégkorong-válogatott a vb-szereplést

Jégkorong
16 órája

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.09. 12:44

Mihalik András: Szeretnénk meglepetést szerezni

Jégkorong
2025.05.09. 11:16

Először edzett a világbajnokság helyszínén a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.08. 19:49

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
2025.05.08. 08:14

Megérkezett Dániába a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.07. 19:17

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, 2025: MENETREND, PROGRAM, EREDMÉNYEK

Jégkorong
2025.05.07. 18:35

„Ne legyünk töketlenek” – ezt a tanulságot vonta le férfi hokiválogatottunk Kanada ellen

Jégkorong
2025.05.07. 10:52
Ezek is érdekelhetik