Légy alázatos! – Bobory Balázs jegyzete

2006-ot írtunk, ültünk egy székesfehérvári, belvárosi étteremben, ahol Pat Cortina köszönt el attól a szűk körtől, amellyel az Alba Volánnál együtt dolgozott. A rá jellemző visszafogott, mosolygós stílusban csevegett a körülötte ülőkkel, mégis valami szomorúság csillogott a szemében, hogy el kell köszönnie.

Nem, dehogy küldte el bárki is a kék-fehérektől, akiknek akkor itthon már jó ideje elfogytak a kihívói, de a szlovén és horvát csapatokat tömörítő néhai Interligából is szökdöstek át az osztrák bázisú EBEL-be a legjobbak, előbb a Jesenice, aztán az Olimpija Ljubljana.

Nem csoda, hogy a kanadai-olasz szakember is többre vágyott, ha nem így tett volna, akkor meghazudtolja, hitelteleníti a munkát, amit az előző több mint két évben végzett Székesfehérváron. Ő volt az, aki végképp utat mutatott a magyar jégkorongnak a teljes profizmus felé, aki szigorúan, de szemtől szemben követelt a játékostól, tartása volt a vezetőkkel szemben, és korrekt, tartalmas kapcsolatot ápolt a sajtóval is.

Szóval Cortina ott ült, fájlalta, hogy napi szinten nem dolgozhat már tovább az akkor még „semmiből kinövő” magyar hokisokkal, s bár Németországban vállalt munkát, a szíve egy részét hazánkban hagyta és a mai napig itt is tartja.

Talán ennek köszönhetően juttatta fel a hoki huszonegyedik századi történetében először, 2008-ban az elitbe a férfiválogatottat, ugyanezt megtette a hölgyekkel is, az egyetlen olyan szakember, aki A-csoportos vb-n vezette mindkét nem magyar címeres mezbe öltözött képviselőit.

Sajnos évek óta nem találkoztam vele, nem látom, hogy ugyanúgy villan-e a szeme, ahogy annak idején Palkovics Krisztiánékra, amikor nagyot hibáztak, vagy a hozzáállásuk nem volt tökéletes, nem tudom, földhöz vágja-e még a faliórát szünetben, hogy felrázza vele a csapatot, arról sem hallottam, hogy kiragasztja-e még az öltöző falára kedvenc mondatát: „Be humble!”, azaz „Légy alázatos!

Pat Cortinára utóbbi volt jellemző élete eddigi 60 évében, másként nem juthatott volna ilyen magasságokba, nem tekintenénk rá tiszteletbeli honfitársunkként, nem emlegetnénk a legnagyobb magyar edzőlegendákkal egy lapon.

Akkor, 2006-ban Pat Cortinától Fehérváron sokan könnyes szemmel búcsúztak. Két évvel később ő maga is elpityeredett, amikor a szapporói csoda zárásaként eljátszották a Himnuszt, de ezzel együtt már nem néhány, hanem sok ezer magyar szemébe csalt könnyeket.

Sokat köszönhetünk önnek, Kapitány!

Isten éltesse!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!