Hollóházi futball – vigyázat, törékeny!

Magyarország egyik első falusi csapata működött a porcelángyártásáról világhírű településen. Az erdőben megbújó pályán négy év után látott újra futballt a patinás fatribün padjain összeverődött nézőközönség.

Ázott seregként, lehajtott fejjel kullogott le a pályáról a gyerektársaság, a fiúk némán, szomorúan ereszkedtek lefelé a régről megmaradt betonlépcsőn. Egyikük labdát szorított hóna alatt, a kis csapat egyetlen labdáját. A beletörődött tekintetek jelezték, a zord időben megtépázott tarka csoport lemondott remélt öröméről, a türelmesen várt tizenegyesrúgó versenyről.

A szünetben elmosta a programban meghirdetett játékot a szakadó eső, a lefújás után pedig a résztvevő futballisták és a közreműködők is el voltak foglalva a kézfogásokkal, csapatfotókkal, köszöntőkkel, ajándék virággal, plakettel, porcelánnal, a felszabadult kapunál hátra-hátralesve rugdosó kölykökre egy darabig rá sem hederítettek. Aztán valamelyik srác csak összeszedte bátorságát, feltette a kérdést, a polgármester asszony pedig udvariasan továbbította: nem lehetne mégis megtartani a tizenegyesrúgást?

Ismerős volt némelyik arc, láttam már őket előző este a falu fölötti dühöngőben; a naplementében szálló por bearanyozta küzdelmüket, fociztak önfeledten, míg csak végleg nem telepedett a tücsökciripelős este a zempléni erdők között megbújó falura. Játszottak a maguk kedvére, ahogyan valamikor nagyapáik a település fölött magasodó Bika-réten vagy dédapáik a hegyek között elterülő Csütörtöki-réten.

Itt született 1908-ban az első hollóházi futballcsapat, és ha hiszünk a Tolnai Világlapja 1911. szeptember 3-i számának, megkockáztathatjuk, itt ringott a magyar falusi labdarúgás bölcsője. Nevezett újság címlapján a Mona Lisa-festmény párizsi elrablásának botrányáról számol be, két oldallal beljebb pedig egy nem kevésbé fontos szenzációról.

„Hollóházi parasztlegények mint labdarúgó sportemberek a minap a Kassai Athletikai Klub második csapatával mérkőztek meg, a sportkedvelő közönség általános érdeklődése mellett. Első eset ez Magyarországon, hogy falusi parasztlegények, mint sportemberek tegyenek tanúságot az ügyességükről. Fazekas hollóházi állami tanító érdeme, hogy megtanította őket a labdarúgás sportjára, melyben most már olyan gyakorlatosságra és ügyességre tettek szert, hogy derekasan megállták helyüket a kassai atlétákkal való mérkőzésben is.”

„Korcsmázás helyett ebben az egészséges sportban gyönyörködnek most a derék parasztlegények, akiket a fényképfelvételünkön az első két sorban látunk. Mögöttük állanak a Kassai Athletikai Klub második csapatának tagjai. A kép jobb sarkában látjuk a derék Fazekas tanítót, akinek példája alkalmasint követőkre fog találni tanítótársai körében.”

A megfakult csapatképen felbukkanó Fazekas János tanító sorsára már csak sporttörténelmi szerepe miatt is érdemes kitérni. A hollóházi magánhagyatékból előkerült, Abaúj vármegye társadalmának szentelt 1931-es kötet leírása szerint a Felsőmislyén született hollóházi iskolaigazgató 1928 februárjától majdnem egy évig csehszlovák fogságban volt, miután „megszállott területen mint leventeoktatót elfogták a csehek”.

Hollóházi csapatszervező munkájában segítségére volt a kerámiagyár, amely nélkül ebben a faluban nehéz labdába rúgni: az üzem a későbbi évtizedek során is a helyi sportélet legfőbb szervezője maradt, a porcelángyári időkben például hagyománnyá vált a különböző egységek, az Irodaház, a TMK-Építők, a Mázoló-, az Osztályozó-, a Festő- és a Gipszüzem csapatai között zajló futballbajnokság.

„Na, ott sérülés biztosan volt” – adtak tömör jellemzést helyi forrásaim a porcelángyári derbik alaphangulatáról, némi osztályharcos felhanggal hozzátéve, hogy az Irodaház fehérgalléros alakulatát afféle Hamupipőke-csapatként őrizte meg a részvétlen hollóházi emlékezet.

Itt a futballtörténelmet valóban porcelánból öntötték, az ország számos csapatának színével, jelvényével elkészített, egykor rendkívül népszerű labdarúgóalakot például egy Tegda Jenő nevű focikedvelő gyári munkásról mintázták.

De sorolhatnánk hosszasan még a futball tematikájú alkotásokat a Lipcsei Imre Umbro-cipője alapján kidolgozott, azóta is gyártott porcelánstoplissal kezdve a FIFA megrendelésére készült 2010-es porcelán vb-emléktárgyon át a hollóházi labdarúgás centenáriumi ünnepségére kiadott tányérral vagy a szerencsétlenül járt csapattárs, a tűzvész során házában égett Kovács András emléktrófeájával bezárólag.

A Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kialakított futballtörténeti kamarakiállítást talán még a Sportmúzeum is megirigyelte volna, a helybeli gyűjtésnek köszönhetően a míves porcelánmunkák, fiókból előkerült régi igazolások, Puskás-korabeli szegecselt stoplisok és egyéb tárgyak mellett a fényképkínálat is bámulatos időutazásra hívott.

A fák alatt ejtőző, falatozó, iszogató valamikori futballistatársaság fekete-fehér fotója, a kártyázó fiatalemberek elkapott pillanata vagy a frissen megépített pálya mellett feszítő büszke kalákázók csoportja egyaránt kulcsmozzanat.

Fisser Nándor egykori játékos, csapatvezető színes futballmeséi adták a szóbeli körítést a vizuális élményhez, a porcelángyár és a csapat összefonódásáról például elmondta, hogy a heti három edzésre munkaidejük kárára látogathattak a játékosok – képzelhetjük micsoda kiváltságot jelenthetett ez a több mint ezer főt foglalkoztató üzemben. Ahogyan az is, amikor péntek délután az izgatottan nyújtózkodók sűrűjében ott látta nevét az illető a porcelángyár faliújságán a hétvégi felnőtt vagy ifjúsági mérkőzésre jelöltek között.

Az erdei pályáról külön is muszáj szót ejteni. A messziről nézve a katari vb-stadionok építésével vetekedő 1948-as óriásberuházás során túlzás nélkül egy fél hegyet el kellett bontani, a korabeli természetvédelmi előírások határait feszegetve kivágtak egy erdőt, kiszedték a föld alatti hatalmas sziklatömböket, irgalmatlan talajmunkával egyenesre töltötték a terepet, majd ilyen-olyan anyaggal megpróbálták stabilizálni a felületet. Például perlittörmelékkel, aminek az lett a következménye, hogy egy időben a meccsek másnapján a labdarúgók menetrendszerűen találkoztak a sátoraljaújhelyi kórház szemészeti várójában, és égő, vöröslő szemmel taglalták a kegyetlen portengerben vívott csata fordulatait.

Aztán egy idő után csendesedtek az ütközetek, lassan a játékosok is apadtak, egyre nehezebb volt összeszedni a csapatot. Ez persze már a 2018-as kimúlás felé vezető út utolsó szakasza volt, bőven az ezredforduló után, és Olexa Flórián, a hollóházi csapatot valamikor oszlopos tagként, később edzőként segítő sportember nem is lát esélyt a tendencia visszafordítására.

Vasárnaponként reggel útra kelt, hogy összeszedje, összekönyörögje a környékbeli településekről az ifistákat, a mindenkori cél az újabb pontlevonást elkerülve tizenegy ember pályára állítása volt. Ezekben az időkben már lehetett érezni, hogy baj van. Akkor meg pláne, amikor egyik-másik ifjúsági játékos azzal felelt a hívásra, hogy érdeklődött, mennyit kapna a pályára lépésért.

Valamikor egy fél hegy arrébb hordása sem volt akadály a futballozni vágyóknak, ma csupán élvezni kellene az elődök keze munkájából született futballkatlan páratlan varázsát, de már stoplist húzni, a falu fölötti pályára felsétálni is túl nagy áldozat.

A remény persze él, csak valahol megbújik a zempléni fák között. A remény azokban a tízegynéhány éves gyerekekben például, akik a szombatot végigkísérő, szüntelen eső dacára ott voltak a Hollóháza–Zempléni Főnix mérkőzésen, és labdájukba kapaszkodva várták a tizenegyesrúgást.

Azokban az öregekben, akik a régi szellemet ápolva délelőtt kisétáltak a temetőbe, hogy letegyenek egy-egy szál virágot a régi csapattársak – így a legendás edző, Kovács István, becenevén Beatles – sírjára, és akik a délutáni meccs után átadták magukat az emlékezésnek. Amíg a többség hangosan anekdotázott, akadt közülük, aki könnyes szemmel sétált ki az ismét üresen maradt pályára.

Bízhatunk az erős faluközösségben, amely Fűzériné Odrobina Gabriella polgármester asszony ösztönzésére szívet melengető összefogással készült a futballünnepre: a férfiak az utolsó deszkáig felújították és újrafestették a lelátót, az öltözőt, az asszonyok pedig vadgulyást főztek, csörögét sütöttek és varrtak egy olyan díszes csapatzászlót, amilyent élő korában sem látott a hollóházi futballcsapat. (Az eredmény ez esetben mellékes, de a statisztika kedvéért rögzítsük: 6–2-re nyert a Főnix.)

Emelkedett pillanata volt a napnak Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány telefonos köszöntője és a mérkőzés díszvendégeként pályára lépő Mészöly Géza ösztönző beszéde, amelyet ezzel a gondolattal zárt: „Kívánom, hogy teljesüljön az álom, és ismét legyen komoly futballélet Hollóházán.”

Apró biztatásnak egyelőre álljon itt a rövid hír: a falubeli gyerekek kérésére végül mégiscsak megrendezték a tizenegyesrúgó versenyt, a győzelemmel járó dicsőség egy 14 éves hollóházi fiúé, Juhász Botondé.

Ringer István régész, a Hátsó füves-kiállításnak otthont adó sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója a Bekecs, a Prügy, a Sárospatak, a Szerencs és a Hercegkút korábbi csatáraként végigfutballozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztály mára szinte nyomtalanul eltűnt zempléni csoportjának pályáit. A Hátsó füves futballmentő túra társszervezője, a Zempléni Főnix csapatkapitánya a korábbi helyszínekhez hasonlóan Hollóházáról is megosztotta személyes hangú emlékezését.

„Hollóháza. Korai (még délelőtti) indulás Bekecsről, hiszen a szezon leghosszabb útja előtt állunk: irány Hollóháza. „Porcelánt hozzatok!” – máig fülembe cseng ifista csapattársam édesapjának piros-fehér Ikarusunk melletti búcsúüzenete. Porcelánt aztán nem hoztunk, de vittük a „Galambost”, a buszon egymagában dupla ülést elfoglaló, minket mindenhová elkísérő törzsszurkolónkat, s persze kartondobozba zárt postagalambjait. „Holló!” – visszhangzott a hazai csapat bevonulást követő csatakiáltása a mesebeli erdei katlanban, miközben az öt galamb (enyhe képzavar) felröppent a tribün mellől. Aztán a belső fülükben található, tájékozódásért és egyensúlyért felelős idegsejtjeik azonnali reakcióba léptek a mágneses mező polaritásával, s elindultak Bekecsre. Semmi galibát nem okoztak, ellentétben az 1984-es Eb-elődöntő alatt pályára tévelygő kakasokkal, de ez már a vendégöltözőben lógó Jean Tigana-poszter alatt jut eszembe."

Hollóházán a Hátsó füves futballmentő túra helyi előkészületeit megható elhivatottsággal irányította Fűzériné Odrobina Gabriella polgármester asszony, akit elsősorban természetesen nem a futball iránti szenvedély, hanem a közösség erősítése vezérelt. „Lányom szokta mondani: »Anyu, te belebetegszel, ha elhagyod a falu határát.« És tényleg így van, három-négy napnál többet szinte képtelen vagyok Hollóházától távol tölteni. Ahogy becsorgunk autóval az országúton a falu felső részén, már érzem, hogy jó helyen vagyok. Szeretek itt élni, szeretem az 1967-ben felszentelt templomot is. Pedig sokan támadták a vasból, betonból és üvegből emelt, furcsa tornyú modern építményt, amelyet a porcelángyár terjeszkedése miatt elbontott régi templom pótlására húztak fel. Láttam szegény plébános kétségbeesett levelét, amelyben annak idején kérleli a mérnököt, tervezze át a templomot, mert nagy a tiltakozás a bemutatott elképzelésekkel szemben. Azóta műemléki védelmet kapott, ma falunk büszkesége.”

„Hollóháza nevét a porcelán tette világhírűvé; időnként eljátszom a gondolattal, hogy ha nincs a porcelán, miként alakul a falu története. A porcelángyár 1777 óta sohasem állt le, működése köré szerveződtek a hollóháziak mindennapjai, olyannyira, hogy amikor 1920-ban Trianonnál elvágták az üzem területét a munkások lakhelyétől, a gyártulajdonos Károlyi család erélyes közbenjárására Párizsban korrigálták a határvonalat. Fénykorában ezerkétszáz alkalmazottal működött, fájront után, délután kettő és fél három között hat-nyolc Volánbusz indult a gyár elől, az itt alkotó Szász Endre képzőművész munkájának segítésére pedig külön gyáregységet építettek a nyolcvanas években. Ma ötven és hatvan közé tenném az alkalmazottak számát.”

„Hogy miért szűnt meg a hollóházi futball? Közrejátszott benne a csökkenő gyerekszám, az általános iskola alsó tagozatába jelenleg tizenketten járnak. Ma 874 lakos él itt, egyre több a szlovák, a négyszáz ingatlanból hatvanat-hetvenet ők laknak. A forintok káros hatását is a csapat leépülésének okai közé venném, valamint az újabb nemzedék elkényelmesedését. Két éve szóba került, hogy a közeli Nyíri településsel közös csapatot indítunk, végül a covid keresztülhúzta a tervet. A futballmentő túra kapcsán tapasztalt összefogás azonban erős jel, és tőlem a meccs után többen megkérdezték: mi lesz a folytatás?”

A hollóházi önkormányzat emeleti dísztermében a Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kamarakiállítás mutatta be a helyi labdarúgás történetét. A szöveget Orosz Zsolt társszervező, a Monokon született korábbi megyei játékos, a Futballkutató blog szerkesztője készítette el, ebből közlünk itt rövid kivonatot.

Hollóházán a porcelángyár vezetésének köszönhetően már az 1900-as évek elején megindultak a sportkör szervezésének előkészületei. Szervezett bajnokság híján az első évtizedekben csak alkalmi mérkőzéseket játszott a futballcsapat. A II. világháború előtt Pálháza, Gönc, Füzérradvány, Csány, Zsadány és Kéked együttesei voltak az ellenfelei. A meccseket a Csütörtöki rét nevű hegyi kaszálón rendezték, a szomszédos Füzérkomlós, Nyíri és Füzér községekkel osztoztak a játéktéren. A közös focipályát 1947-ben felosztották és felszántották, ezért a csapatnak új területet kellett keresnie.

Hollóháza délnyugati részén 350 méter tengerszint feletti magasságban, a hegyoldalba mérték ki az új pályát. A kialakításához szükségessé vált két hektár fa kivágása és a mocsaras talaj lecsapolása, gyökértelenítése. A terepet feltöltötték, hengerelték és kapukat állítottak fel rajta. A teljes folyamatot társadalmi munkában végezték el a sportkör tagjai. Az első mérkőzésre 1948. július 4-én került sor, a hazaiak Pálháza ellen 1:0-s vereséget szenvedtek a pályaavatón. Hamarosan beneveztek az éppen formálódó járási bajnokságba, az első hivatalos találkozón 3:1-re győzték le Sátoraljaújhely együttesét 1950 tavaszán.

Hollóházán akkoriban valamivel több mint ezren éltek, a porcelángyárban is közel ennyien dolgoztak. A futballisták 1958-ban a megyei harmadosztályban Hollóházi Építők néven második helyezést értek el, amit három év elteltével már a megyei első osztályban sikerült megismételniük. Az egyesületet több alkalommal átnevezték, az 1960-as évek közepétől Hollóházi Porcelán Sport Körként szerepelt. A falu több országos hírű futballistát adott, Vanczó Sándor és Fitos Sándor az NB II-ig jutott, míg Majoros László és Kmetty József egészen az NB I-es szereplésig vitte.

Nagy lépésre szánta el magát a sportkör vezetősége 1970-ben, belefogott egy 200 fő befogadására alkalmas, lócákkal felszerelt, fedett falelátó építésébe. Fontos szerepet vállalt Odrobina András elnök, Fisser Nándor gazdasági vezető és Zsofcsák Aladár intéző. A kék-piros szerelést büszkén viselő sportolók ekkor érték el legnagyobb sikereiket. A labdarúgók az 1980-as években többször megfordultak a megyei I. osztályban. Az ezredfordulót követően a megcsappant számú, ám annál lelkesebb helyi sportbaráti társaság helyreállította az öltözőt, kerítést emelt és a híres lelátót is rendbe hozta.

A hollóházi futball centenáriumi ünnepségét 2008-ban tartották, a következő években azonban elfogyott a lendület, és a Hollóháza ISK Baráti SE-re átnevezett csapat 2018-ban már nem fejezte be a szezont a Zempléni körzetben. A sportegyesület alapításának 110. évfordulóján szólhatott mindmáig utoljára az oly sokszor hallott kiáltás: „Porcelán!”

A Hátsó füves futballmentő túra hatodik állomásához közeledik: június 18-án, szombaton az országos hírű füzéri vár alatt elterülő pályán játszik a Zempléni Főnix az öt éve megszűnt helyi csapattal. A program 12 órakor kezdődik a Nagy-Milic Natúrpark Látogatóközpont és Várgondokság épületénél (3996 Füzér, Petőfi út 3/a), a futballpályánál Asszonyok–Lányok kispályás mérkőzés vezeti fel a 14 órakor kezdődő nagy ütközetet. A füzéri futballünnep díszvendége a megye labdarúgásának két ikonja lesz: Veréb György és Salamon József.

A Hátsó füves futballmentő túra részleteiről és a helyszíni nézőknek meghirdetett, értékes ajándékokat kínáló pecsétgyűjtő akcióról a Zempléni Főnix Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

További helyszínek:
Június 18. – Füzér
Július 2. – Mikóháza
Július 16. – Olaszliszka
Július 30. (záró minitorna) – Sátoraljaújhely