PSG: hiába a nemi erőszak gyanúja, Hakimi játszhat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.03.01. 18:21
null
Asraf Hakimi (Fotó: AFP)
Dacára a nemi erőszak miatt indult eljárásnak, Asraf Hakimi jelen állás szerint pályára küldhető, és a Paris Saint-Germain tervezi is nevezni a marokkói válogatott labdarúgót a Nantes elleni hétvégi bajnoki mérkőzésre.

 

Mint beszámoltunk róla, egy 23 éves nő a napokban a rendőrségen bejelentést tett, hogy Asraf Hakimi nemi erőszakot követett el rajta, és bár feljelentést nem akart tenni, az eljárás hivatalból megindult a labdarúgó ellen.

A hatóságok egyelőre vizsgálódnak, hivatalosan nem gyanúsították meg semmivel Hakimit, aki ügyvédje útján cáfolja a nemi erőszakról terjedő híreket, és mindenben kész együttműködni a nyomozókkal – írja az ESPN.

Sem Hakimi, sem a PSG nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben, de úgy tudni, a klub mindenben támogatja és hisz neki, ennek jele, hogy a Nantes elleni bajnokira tervezik nevezni.

Legfrissebb hírek

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:48

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:59

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:48

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.05.04. 22:21
Ezek is érdekelhetik