Ligue 1: megint négyet kaptak otthon – vergődik a Monaco

K. Zs.K. Zs.
2022.08.31. 21:04
null
Guillermo Maripán (jobbra) gólt szerzett, de kiállításával bajba sodorta a monacóiakat (Fotó: AFP)
Tovább tart a Monaco vesszőfutása: a hercegségbeliek hazai pályán 4–2-re kikaptak a Troyes-tól a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) szerdán megrendezett 5. fordulójában. A még veretlen Lyon odahaza 2–1-re legyűrte az Auxerre-t, a Reims elkönyvelte első győzelmét, ugyanez még mindig nem jött össze a Strasbourgnak.

 

Guillermo Maripán góljával a Monaco korán előnybe került, de a szünetben már a Troyes vezetett – ráadásul emberelőnyben is volt, hiszen a monacói gólszerzőt a 44. percben kiállította a játékvezető. A vendégek éltek a fór kínálta lehetőséggel, a szünet után szereztek még két gólt, és hogy nem többet, az nem kis részben a hazai kapus, Alexander Nübel több nagy védésének következménye.

Beleszámítva a PSV elleni BL-selejtező-visszavágót is, a Monaco – amely az Európa-ligában megmérkőzik majd a Ferencvárossal is – immár öt mérkőzés óta képtelen nyerni, és hazai környezetben egymás után a második bajnoki meccsén kapott négy gólt (másfél hete a Lens 4–1-re nyert a hercegségben).

FRANCIA LIGUE 1
5. FORDULÓ
Monaco–Troyes 2–4
(Maripán 10., Y. Fofana 63., ill. Tardieu 22. – 11-esből, Odobert 45+3., Mama Baldé 48., Salmier 78.)
Angers–Reims 2–4 (Bufal 59. – 11-esből, Hunou 67., ill. Munetsi 23., Ito 45., Balogun 70. – 11-esből, Flips 90.)
Lyon–Auxerre 2–1 (Tete 29., Toko Ekambi 72., ill. Autret 80.)
Montpellier–Ajaccio 2–0 (Nordin 28., Wahi 77.)
Strasbourg–Nantes 1–1 (H. Diallo 28., ill. Mosztafa Mohamed 85.)
Később
Toulouse–PSG 0–3 (Neymar 37., Mbappé 50., Juan Bernat 90.)
Lens–Lorient 5–2
(Sotoca 24., 77., Said 28., Samed 57., Openda 86., ill. Moffi 41., 50.)
Lille–Nice 1–2
(Bamba 19., ill. Delort 22. – 11-esből, Pépé 29. – 11-esből)
Olympique Marseille–Clermont 1–0
(P. Gueye 49.)
Rennes–Brest 3–1
(Rodon 53., Terrier 89., Doué 90+1., ill. Honorat 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 5 4 1 21–4 +17 13
2. Lens 5 4 1 14–6 +8 13
3. Marseille 5 4 1 11–3 +8 13
4. Lyon 4 3 1 9–4 +5 10
5. Montpellier 5 3 2 15–9 +6 9
6. Rennes 5 2 1 2 7–6 +1 7
7. Lorient 4 2 1 1 7–8 –1 7
8. Lille 5 2 1 2 10–12 –2 7
9. Auxerre 5 2 1 2 7–9 –2 7
10. Nantes 5 1 3 1 6–5 +1 6
11. Troyes 5 2 3 10–13 –3 6
12. Clermont 5 2 3 6–10 –4 6
13. Toulouse 5 1 2 2 7–9 –2 5
14. Reims 5 1 2 2 9–12 –3 5
15. Nice 5 1 2 2 4–7 –3 5
16. Monaco 5 1 2 2 7–11 –4 5
17. Brest 5 1 1 3 7–15 –8 4
18. Strasbourg 5 3 2 4–6 –2 3
19. Angers 5 2 3 6–12 –6 2
20. Ajaccio 5 1 4 3–9 –6 1
Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
3 órája

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

A Lens háromgólos hátrányból ikszelt az „xG-gyilkos” Brest otthonában

Francia labdarúgás
2026.04.24. 22:50

Marca: Endrick szörnyeteg üzemmódba kapcsolt

Francia labdarúgás
2026.04.24. 13:44

Kvarachelia duplázott, a PSG simán legyőzte a Nantes-ot a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.22. 21:00

Hazai pályán kapott ki a PSG a Lyontól; reménytelen helyzetben a Metz

Francia labdarúgás
2026.04.19. 23:30

Ligue 1: Negóék ezúttal sem tudtak nyerni, de legalább pontot szereztek idegenben

Francia labdarúgás
2026.04.18. 21:11

Kétgólos hátrányból, emberelőnyben fordított a Lens a Toulouse ellen

Francia labdarúgás
2026.04.17. 23:30
Ezek is érdekelhetik