Ligue 1: Mbappé üzent a PSG-hez igazoló barátjának

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.12. 12:18
null
Mbappé örül, hogy a PSG szerződtette jó barátját, Dembélét (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, öt évre, 2028-ig szóló szerződést írt alá a francia Paris Saint-Germainnel az FC Barcelonától távozó 26 éves francia szélső, Ousmane Dembélé, akinek most jó barátja és egyben új csapattársa, Kylian Mbappé is üzent.

 

Mbappé Instagram-története
Mbappé Instagram-története

Nincs könnyű helyzetben Kylian Mbappé. A 24 éves támadó az után, hogy kijelentette, nem hosszabbítja meg 2024 nyarán lejáró szerződését a párizsiakkal, igazi szappanoperát indított el. Mbappé többször leszögezte, hogy a 2023–2024-es idényt még a PSG-nél tölti, ám a klub vezetősége már inkább megválna tőle, sőt, a hírek szerint játszani sem fog, amíg nem sikerül megoldást találniuk a helyzetére.

A támadónak azonban változhat az álláspontja a jövőjét illetően, azok után, hogy a PSG szerződtette jó barátját, Ousmane Dembélét, akinek most üzent is.

„Isten hozott itthon testvérem! Nagyon örülök, hogy itt látlak! Kezdődik a kaland” – tette ki Instagram-történetébe a Dembéléről szóló bejelentést Kylian Mbappé.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
9 órája

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 16:17

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 12:38

Egy lépésre a szent gráltól – a PSG sikerét ünnepelték a francia lapok

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 11:11

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59

1963 után ismét kapus kaphatja az Aranylabdát? – íme az esélyek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:50
Ezek is érdekelhetik