Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

K. Zs.K. Zs.
2025.05.24. 23:06
null
Asraf Hakimi (balra) és Bradley Barcola is gólt szerzett a Francia Kupa idei döntőjében (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 3–0-ra győzött a Reims ellen a labdarúgó Francia Kupa szombat esti saint-denis-i döntőjében, azaz fennállása során 16. alkalommal is elhódította a serleget.

A Reims 1977 óta először játszhatott a Francia Kupa döntőjében, idénye legszebb estéje lehetett volna a szombati, csakhogy egy hete osztályozós helyre csúszott a bajnokságban, úgyhogy hirtelen akadt fontosabb feladata is: a bennmaradás kiharcolása (a Metz elleni osztályozó első, idegenbeli felvonása 1–1-re végződött).

Így aztán nem volt meglepő, hogy a pazar idényt futó párizsiak már az első félidőben kihasználták ellenfelük szétszórtságát: Désiré Doué két remek passzal két szép gólt rúgatott Bradley Barcolával, majd utóbbi is ízelítőt adott előkészítésből – Asraf Hakimi az ő átíveléséből lőtte a harmadik PSG-gólt.

A második félidőnek gyakorlatilag már csak le kellett peregnie; megtörtént, a Paris Saint-Germain a 16. kupagyőzelmével tovább javította a francia rekordot, a Marseille 10-zel követi.

 

A PSG a bajnoki cím és a kupadiadal birtokában készülhet a jövő szombati, Internazionale elleni Bajnokok Ligája-döntőre, és a Reimsra is vár az a bizonyos fontos mérkőzés: az említett osztályozó csütörtöki visszavágója.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
PSG–Reims 3–0 (3–0)
Párizs, Saint-Denis, Stade de France
G: Barcola (16., 19.), Hakimi (43.)

 

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes: Nem tudom, hogy ez-e a PSG legjobb generációja, de...

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 20:19

Az Adidas az F50 játékosait, Kvaracheliát és Dembélét ünnepli Budapest egén

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 14:15

BL-döntő: az ünneplés helyett Gabrielt vigasztaló Marquinhos elárulta, mit mondott honfitársának

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:08

Orbán Viktor: Ezért már megérte nagyot álmodni

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 00:29

Meghiúsult trónfosztás – Nagy Zsolt jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 23:47

Luis Enrique: Miért ne érhetnénk el ugyanezt jövőre is?

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 23:07

Mikel Arteta: Egyetlen meccset sem veszítettünk el a BL-ben, de sajnos nem volt szerencsénk a végén

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:54

A PSG megint a Bajnokok Ligája Olümposzán – lapszemle a budapesti BL-döntő után

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:40
Ezek is érdekelhetik