Vb 2022: Csak álltam és mosolyogtam – Eriksen Laidouni szereléséről

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 20:15
null
Laidouni megérkezik a labdára (Fotó: AFP)
A katari labdarúgó-vb-n, a 0–0-val záruló Dánia–Tunézia meccs egyik látványos jelenete volt, amikor a Ferencvárosban futballozó Aissa Laidouni gyakorlatilag berepülve szerelte az MU klasszisát, Christian Eriksent – mindössze a mérkőzés 53. másodpercében. A két fél reagált az esetre a Tipsbladetnek.

 

Többen felháborodtak, hogy miért maradt büntetlen a szerelés, mivel komolyan veszélyeztette Eriksen lábát. Szerencsére Laidouni csak a labdát találta el. Az akció után a tunéziai játékos úgy örült, mintha gólt szerzett volna a vb-döntőben.

„Fontos, hogy már az elejétől magabiztosságot sugározzunk – jelentette ki Laidouni a Tipsbladetnek. – Személy szerint nekem különösen fontos. Nem vagyok Eriksen ellen. Topjátékos, ezt mindenki tudja, és neki és a dán válogatottnak is sok sikert kívánok.

„Nem azért megyek ki a pályára, hogy sérülést okozzak – folytatta Laidouni. – Bocsánat, ha valakinek ez így tűnt. Ha Christian is így érzi, akkor elnézést kérek. A legjobbakat kívánom neki.”

„Éppen hozzáértem a labdához, amikor felém szállt – emlékezett vissza Eriksen az esetre. – Nem volt meglepő, mindannyian tudjuk, hogy felspannolva léptek pályára.”

„Nevettem az egészen – mondta Eriksen Laidouni ünnepléséről. – Csak álltam és mosolyogtam, kíváncsi voltam, hogy most mi van. Érzelemdús pillanat volt, ezt amúgy is érezheted bennük. Meg akarják nyerni a szurkolókat, és ez néha talán hiányzik belőlünk, dánokból. Ilyen szerelést nem mindennap ünnepelsz meg, talán a britek voltak ilyenek nagyon-nagyon régen. A tunéziaiak mindent beleadtak, ezért tisztelem őket.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ

D-CSOPORT
DÁNIA–TUNÉZIA 0–0
Al-Rajjan,Education City Stadion, 42 925 néző. Vezette: C. Ramos (mexikói)
DÁNIA: Schmeichel – J. Andersen, Kjaer (Jensen, 65.), A. Christensen – Kristensen, Delaney (Damsgaard, 45+1.), Eriksen, Höjbjerg, Maehle – Skov Olsen (Lindström, 65.), Dolberg (Cornelius, 65.).Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
TUNÉZIA:
Dahmen – Talbi, Meriah, Bronn – Dräger (Kesrida, 88.), Szkiri, Laidouni (Szasszi, 88.), Abdi – Ben Szliman (Szliti, 67.), Mszakni (Medzsbri, 80.) – Dzsebali (Kenisszi, 80.).Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri

KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik