Vb 2014: Él a bizalom Brazília és a FIFA között - Blatter

Vágólapra másolva!
2014.01.23. 21:18
Az utóbbi hónapok  szurkálódásain felülemelkedve Dilma Rousseff brazil államfő és Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke egyaránt úgy véli, hogy él a bizalom az idei világbajnokság rendezője és a FIFA között.

A davosi Világgazdasági Fórumra Svájcba érkező brazil elnök Blatter invitálását elfogadva állt meg Zürichben, hogy találkozzon a FIFA első számú vezetőjével a szövetség központjában.

„Brazília a futball országa, ha labdarúgásról van szó, elsősorban Brazíliáról kell beszélni. Így hát Brazília egy nagyon szép és nagyon nagy világbajnokságot fog rendezni. A bizalom él” – hangsúlyozta Blatter a találkozójukat követően. „Van még néhány hónapunk. Ha apró kiigazításokra van szükség, azokat elvégezzük. (...) Végül minden rendben lesz” – tette hozzá.

Blatter kijelentette: nagy megtiszteltetés, hogy fogadhatta „Brazília kitűnő elnök asszonyát”, és puszival köszöntötte őt.

A brazil kormány megteszi a szükséges erőfeszítéseket, mindent elkövet „a világbajnokságok világbajnoksága” érdekében – mondta Dilma Rousseff.

A tavalyi Konföderációs Kupáig el nem készült hat stadion közül mindössze egyet, a natalit adták át azóta. Az ebbe a körbe tartozó arénák közül a curitibainál tapasztalhatók a legnagyobb csúszások, ott Jérome Valcke FIFA-főtitkár kedden vészhelyzetről beszélt, csütörtökön pedig bejelentette, hogy az átadás április végére, május elejére várható, ami „nagyon késői”.

Brazíliában a tizenkét stadion közül hatban nem tudták tartani a FIFA által meghatározott december 31-ei „végső” határidőt. Az érintett városok – Curitiba és Natal mellett – Sao Paulo, Porto Alegre, Cuiabá és Manaus. A tavalyi Konföderációs Kupát Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban, Belo Horizontében, Recifében, Fortalezában és Salvadorban rendezték.

Legfrissebb hírek

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
Tegnap, 7:40

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik