Vb 2014: két horvát labdarúgót eltilthat a FIFA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.10. 19:48
Két horvát válogatott futballista ügyét tárgyalja csütörtökön a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága, amely akár eltiltással is büntetheti Mario Mandzukicot és Josip Simunicot.

Előbbit az Izland elleni pótselejtezős párharc második mérkőzésén elkövetett szabálytalansága és az azért kapott piros lapja miatt tilthatják el akár mindhárom csoportmeccsről, míg utóbbiról azért tárgyalnak, mert a sikeresen megvívott novemberi pótselejtezőt követően a nácibarát usztasák egyik jelmondatával köszönte meg a szurkolóknak a biztatást.

A horvátok a házigazda brazilokkal játsszák a vb nyitó meccsét, az A-csoportban rajtuk kívül Mexikó és Kamerun szerepel még.

A Bayern Münchennel az előző idényben német bajnokságot és kupát, valamint Bajnokok Ligáját nyerő Mandzukic a piros lap miatt az első meccsen biztosan nem játszhat, a kiállítással ugyanis automatikusan együtt jár az egy találkozóra érvényes eltiltás. Simunic 950 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott egy zágrábi bíróságtól, de sajtóértesülések szerint a FIFA is szankcionálni fogja cselekedetét.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
22 órája

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45
Ezek is érdekelhetik