Eb 2020: rendező ország játszhat otthon a 16 között

2021.06.22. 19:28
null
Biztosak lehetünk benne, hogy a magyar szurkolók harmadszor is megtöltenék a Puskás Arénát – ha úgy alakul (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Itthon elterjedt, hogy rendező ország nem játszhat hazai pályán a nyolcaddöntőben, ám kiderült – ha volt is ilyen szabály –, már nincs érvényben.

Az angolok azért küzdenek ma este a csehek ellen, hogy csoportelsőként odahaza a Wembleyben léphessenek pályára – ehhez nyerniük kell –, s fogadhassák az F-csoport második helyén végző csapatot. Ami adott esetben akár a magyar válogatott is lehet – francia és magyar győzelem esetén (sőt abban az esetben is a második helyen végezhettünk, ha olyan különbséggel győzzük le a németeket és közben a franciák olyan különbséggel kapnak ki a portugáloktól, hogy válogatottunknak jobb lesz a gólkülönbsége, mint a franciáké).

Ami a harmadik helyet illeti: ha valami csodálatos bravúrral sikerülne Marco Rossi válogatottjának legyőzni a németeket, ám a franciák nem nyernek Portugália ellen, úgy a magyar válogatott akár még Budapesten, Hollandia ellen is pályára léphet – legalábbis az UEFA honlapján található menetrend szerint.

Itthon viszont elterjedt, hogy a nyolcaddöntőben rendező ország nem szerepelhet hazai pályán, ám ennek nyomát a torna hivatalos versenykiírásában nem találtuk, így e-mailben megkerestük az európai szövetséget, hogy mi az igazság.

Rövid, ám egyértelmű választ kaptunk az UEFA sajtóosztályától: „Nincs ilyen szabály.”

Valószínű egyébként, hogy korábban még lehetett ilyen elképzelése az UEFA-nak, ám miután Dublin kiesett a rendezők közül, s London vette át a helyét, ez kikerült a szabálykönyvből.

Legfrissebb hírek

„Aznap este tényleg Budapestre fog figyelni a világ” – Szöllősi György a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.16. 17:20

Német játékvezetője lesz a budapesti Bajnokok Ligája-döntőnek – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.05.11. 15:28

Az Arsenal és a PSG is a bérleteseknek kedvez a budapesti BL-döntős jegyvásárláskor

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 14:11

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Bayern–Atlético BL-döntőt jósolnak Budapestre a nemzetközi szakírók

Minden más foci
2026.04.21. 20:53

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
2026.04.10. 08:28

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:00

Figo lesz az egyik csapatkapitány a budapesti BL-döntő előtti gálameccsen

Bajnokok Ligája
2026.04.01. 11:57
Ezek is érdekelhetik