Euro 2012: évi kétmillió euró az Arena Lviv fenntartása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.19. 18:24
A labdarúgást szolgáló stabil jövőt szánnak a lvivi stadionnak a nyári Európa-bajnokság lezárulása után.

Olekszij Zsukovin, az Arena Lviv igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a létesítmény fenntartására évente mintegy 20 millió hrivnyára (mintegy 2 millió euróra) lesz szükség. Hozzátette: a stadion és a gyepszőnyeg megfelelő állapotban való tartásáról 40 fős személyzet gondoskodik majd, de a mérkőzések idejére a munkába 800-1000 főt is bevonhatnak – adta hírül a zaxid.net nyugat-ukrajnai hírportál.

Zsukovin azt is közölte, hogy az Arena Lviv nem lehet veszteséges, ám elsősorban labdarúgó stadionként kell működnie. Jelezte: az igazgatóság máris szerződést írt alá az ungvári Hoverla-Zakarpattyával, amelynek értelmében a kárpátaljai csapat az arénában játssza a mérkőzéseit, meccsenként 160 ezer hrivnya bérleti díj fejében, amíg tart az ungvári stadion felújítása.

Ugyancsak az Arena Lviv lehet – a jelenleg még tartó tárgyalások kedvező lezárulása esetén – a Karpati Lviv meccseinek helyszíne, amelyek alkalmanként akár 20 ezer szurkolót is vonzhatnak a csaknem 35 ezres befogadó képességű stadionba. A létesítmény vezetősége ettől azt reméli, hogy megnyílik majd a stadion anyagi támogatására kész szponzorok pénztárcája.

A 220 millió eurós beruházásból épült Lviv Aréna igazgatója szerint hozzájárulhat a bevételekhez az is, hogy a stadion területén nagy, akár ezer fős konferenciák, fogadások, esküvők megtartására nyílik lehetőség, s a létesítmény étterme is ezer vendéget tud egyszerre kiszolgálni.

Oleh Zaszadnij, a lvivi polgármesteri hivatal kontinensviadal lebonyolításáért felelős főosztályvezetője a sajtónak elmondta, hogy a város vezetése infrastrukturális fejlesztéseket tervez az új stadion körzetében.

Az Arena Lviv mellett kereskedelmi és egyéb létesítményeken kívül megépül az a sportpalota, amely a 2015-ös kosárlabda Európa-bajnokság döntőjének ad otthont – emelte ki, megjegyezve, hogy az Euro 2012 lezárulása után a stadionban állandó kiállítás nyílik, amelynek látogatói szervezett kirándulások keretében fénykép- és videofelvételek révén idézhetik fel a mostani sportesemény legemlékezetesebb pillanatait.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik