Euro 2012: Villa talán egy kicsit ideges volt, de jól játszott - Del Bosque

2010.10.09. 15:58
Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Litvánia elleni 3–1-es siker után elmondta, a skótok ellen számít a nem teljesen egészséges Sergio Ramosra és Xabi Alonsóra is, valamint úgy vélte, az óriási helyzetben kapufát lövő David Villa talán ideges volt egy kicsit.

„A lecserélt Sergio Ramosra és a litvánok ellen nem bevethető Xabi Alonsóra is számítok a skótok elleni glasgow-i meccsen, aztán majd meglátjuk, kell-e változtatni. Egyelőre biztosan nem hívok be új játékost a csapatba" – mondta Del Bosque.

„Elégedett vagyok a válogatott teljesítményével Litvánia ellen, a csapat ugyanazzal az energiával, elszántsággal dolgozik tovább, mint ami a vébén jellemezte. Villa talán egy kicsit ideges volt, de annak ellenére, hogy nem talált be, nagyon jól nyitotta meg a területet Iniesta előtt, és jól játszott" – jelentette ki a kapitány.

Bár a FIFA adatai szerint Villa már 44 gólnál jár a selecciónban, és ezzel beérte Raúlt, a futballista saját elmondása szerint is még csak 43 találatot szerzett (a spanyol sajtó szerint is ennyinél jár), mivel a világbajnokság előtti, Lengyelország elleni felkészülési meccsen nem ő szerezte a La Roja első gólját, hanem öngól született.

 VILLA KIHAGYOTT HELYZETE
 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Labdarúgás: a második évadot kezdi a Kiemelt bajnokságban a Budai FC

Utánpótlássport
2026.08.20. 09:03