Elégedett hollandok, Matthäus a bolgárok hőse

Vágólapra másolva!
2010.10.09. 13:37
null
Wesley Sneijderék (fehérben) a helyzetkihasználás miatt megszenvedtek Moldovában (fotó: Action Images)
Az Európa-bajnoki selejtezőket vívó csapatok zöme immár három mérkőzésen is túl van, és egyre fogy azon válogatottak száma, amelyek még százszázalékosnak mondhatják magukat. A mieink hatosában Hollandia a moldovai 1–0-s győzelemmel hangolt a Svédország elleni keddi csoportrangadóra. Eközben Bulgáriában Lothar Matthäust éltetik a Walesben elért siker után.

 

MOLDOVA–HOLLANDIA

Hollandia számtalan kihagyott helyzete ellenére csupán egyszer tudta bevenni Moldova kapuját, de Klaas-Jan Huntelaar kapufás lövése így is győzelmet ért az oranje számára, amely tehát három találkozó után százszázalékos mérleggel várja a svédek látogatását.

„Jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést, de nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket, így az ellenfelünknek az utolsó pillanatig maradt némi esélye a pontszerzésre, ami izgalmassá tette az összecsapást – értékelte röviden a mérkőzést Bert van Marwijk, a hollandok kapitánya. – De a lényeg, hogy nyertünk, és megszereztük a három pontot, számunkra pedig most ez a legfontosabb.”

„Az első félidőben nagyon jól ment a játék. Kár érte, hogy nem használtunk ki többet a lehetőségeink közül, mert akkor könnyebbé tehettük volna az életünket” – látta „főnökéhez” hasonlóan a mérkőzést Rafael van der Vaart.

A hollandok tehát egybehangzóan állítják, hogy elsősorban a helyzetkihasználásban kell javulniuk a svédek elleni összecsapásra. Szükség is lehet a gólokra a „háromkoronások” ellen, mert az északiak Zlatan Ibrahimoviccsal a soraikban jóval nagyobb játékerőt képviselnek, viszont egy esetleges győzelemmel a németalföldiek már most megléphetnének a csoport többi tagjától.

WALES–BULGÁRIA

A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, a német Lothar Matthäus idegenbeli győzelemmel kezdett a bolgár kispadon, a helyi lapok pedig hősként ünneplik új edzőjüket. A bolgár 7dniSport napilap „Bravo, Lothar! Az új kapitány volt a mi hősünk” címmel jelent meg a Wales elleni 1–0-s győzelem után, míg a Dnes újság szerint Matthäus „Kihúzta a bolgárokat a sárból, és tudatosította Európával, hogy visszatértek a futballtérképre.”

„Megérdemelt volt a győzelmünk. Ez is megmutatta, hogy milyen jól is tudunk játszani” – nyilatkozta Matthäus a meccs után.

Bulgária az első győzelmét aratta a G jelű kvintettben, amelyben Montenegró kilenc pontjával vezet a hatpontos Anglia előtt.

NÉMETORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG

„A csapat megmutatta, hogy mennyire akarja ezt a sikert, és óriási örömet okozott a szurkolóknak, nagy győzelmet könyvelhettünk el. A három pont megszerzése jelentette a célkitűzést, de nem volt egyértelmű, hogy nyerünk, mert nagyon kemény ellenfél érkezett hozzánk, ráadásul a törökök számára ez a találkozó becsület kérdése is volt” – értékelt az összecsapás után Joachim Löw, a németek kapitánya.

A német csapatban ezúttal két gólt vállaló Miroslav Klose a szurkolókat dicsérte a 3–0 után. „Mindannyian örülünk természetesen, hogy megnyertük ezt a csatát. Meg kell hajolnunk a szurkolóink előtt, mert ma megmutatták, hogy mennyire hangosak tudnak lenni. Az első két gól után már csupán őket érzékeltük a lelátóról, az ő éneklésük hallatszott csak” – mondta a támadó.

Mesut Özil,  bokasérülést szenvedett, így kérdésessé vált a szereplése a keddi kazahsztáni selejtezőn. Az orvosi stáb várhatóan csak az utolsó pillanatban fog dönteni a játékáról.

Az Eb-selejtezők A-csoportjában a kilencpontos Németország vezet a hatpontos osztrákok és törökök előtt.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–OLASZORSZÁG

„Elégedett vagyok. Nehéz pályán játszottunk, megpróbáltunk sokat passzolni és megnyerni a meccset. A lefújásig küzdöttünk. Talán nagyobb pontosságra lett volna szükségünk a meccs vége felé, de boldog vagyok az eredménnyel” – mondta Cesare Prandelli, az olaszok szövetségi kapitánya a gól nélküli döntetlen után.

Olaszország hét pontjával vezeti a C-csoportot, míg Észak-Írország két mérkőzésen szerzett négy pontjával jelenleg a harmadik.

SPANYOLORSZÁG–LITVÁNIA

Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Litvánia elleni 3–1-es siker után elmondta, a skótok ellen számít a nem teljesen egészséges Sergio Ramosra és Xabi Alonsóra is, valamint úgy vélte, az óriási helyzetben kapufát lövő David Villa talán ideges volt egy kicsit.

„A lecserélt Sergio Ramosra és a litvánok ellen nem bevethető Xabi Alonsóra is számítok a skótok elleni glasgow-i meccsen, aztán majd meglátjuk, kell-e változtatni. Egyelőre biztosan nem hívok be új játékost a csapatba" – mondta Del Bosque.

„Elégedett vagyok a válogatott teljesítményével Litvánia ellen, a csapat ugyanazzal az energiával, elszántsággal dolgozik tovább, mint ami a vébén jellemezte. Villa talán egy kicsit ideges volt, de annak ellenére, hogy nem talált be, nagyon jól nyitotta meg a területet Iniesta előtt, és jól játszott" – jelentette ki a kapitány.

Bár a FIFA adatai szerint Villa már 44 gólnál jár a selecciónban, és ezzel beérte Raúlt, a futballista saját elmondása szerint is még csak 43 találatot szerzett (a spanyol sajtó szerint is ennyinél jár), mivel a világbajnokság előtti, Lengyelország elleni felkészülési meccsen nem ő szerezte a La Roja első gólját, hanem öngól született.

PORTUGÁLIA–DÁNIA

Az immár Paulo Bento irányította Portugália péntek késő este Nani két és Cristiano Ronaldo egy góljával 3–1-re legyőzte Dániát. A szövetségi kapitány szerint domináltak a meccsen, amivel Joao Moutinho is egyetértett.

„A győzelmek mindig növelik az önbizalmat és a motivációt a következő meccsre. Egy olyan együttes ellen, amelyik visszahúzódik a kapuja elé és a kontrákra épít, általában dominálni szoktunk. Az első félidőben jól járattuk a labdát. A folytatásban a középpályások jó döntéseket hoztak, és ki tudtuk használni Ronaldo és Nani gyorsaságát" – nyilatkozta Bento.

„Tisztában voltunk vele, hogy fontos mérkőzés vár ránk. Jól kezdtünk, és az elejétől kontrolláltuk a meccset. Több lehetőséget is tudtunk teremteni, amelyek közül hármat kihasználtunk. Akkor lesz igazán értékes ez a siker, ha legyőzzük Izlandot is. Így talán az embereket is sikerülhet visszacsalogatnunk a stadionba" – tette hozzá Moutinho.

 

Az Európa-bajnoki selejtezők menetrendjét és a csoportok állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik