Vettel: Nem menekülök • Alonso: Még nem döntöttem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.04. 11:13
null
Vettel már lerázta magáról a titkolózás terhét, Alonso tovább titkolózik (Fotók: Action Images)
Miközben az F1-es sajtó arra várt, hogy a Ferrari vagy a McLaren robbantson a piaci hírekkel, a Red Bull tette meg az első lépést a 2015-ös rajtlistát illetően: Sebastian Vettel távozásának (és Danyiil Kvjat érkezésének…) bejelentése mindenkit váratlanul ért. Persze Fernando Alonso megnyugodott, hiszen már mindenki tudja, hogy elhagyja a Ferrarit, de egyelőre rejtély, mihez kezd jövőre. Azt mondja, még ő sem tudja. Daniel Ricciardo nem tekinti a Red Bull első számú pilótájának magát, nem akar úgy járni, mint Vettel az idén. Nico Rosberg és Lewis Hamilton a vasárnapi versenyről is beszélt…

Sebastian Vettel tagadta, hogy a rosszul sikerült 2014-es szezon miatt döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bull-istállót. A német nem erősítette meg, hogy a Ferrarihoz szerződik, ezt minden bizonnyal új csapatára bízza. Fernando Alonso örül neki, hogy vége a huzavonának és a maga ura lett, de azt mondta, még nem döntötte el, hova szerződik.

„Nem menekülök a Red Bulltól, nagyon jó szakemberek dolgoznak a csapatnál, még most is boldog vagyok itt, de egy ideje dolgozott bennem a vágy, hogy máshol is kipróbáljam magam. Ez a vágy egyre erősebb lett, és végül felülkerekedett. Nem most kerestek meg először más csapatok, de most jött el az idő, és hamarosan az is kiderül, hogy hol folytatom. Ezt most még nem mondhatom el” – mondta Vettel szombaton Szuzukában.

Vettelnek Fernando Alonso távozása adta meg a lehetőséget arra, hogy a Ferrarihoz szerződjön. A spanyol szerződését csütörtökön bontotta fel a Scuderia, amely azonban még semmit sem jelentett be hivatalosan. Marco Mattiacci csapatfőnök nem hivatalosan többször is elmondta, hogy Alonso és Kimi Raikkönen marad, de végül minden másképpen alakult, a csapat viszonya megváltozott Alonsóval.

„Két-három hónapja rágódtam azon, hogy mit csináljak, és most, hogy mindent tisztáztunk, szabadon eldönthetem, hol szeretnék versenyezni. Még nem hoztam meg ezt a döntést – mondta Alonso. – Meglepő volt a Red Bull bejelentése. Mindenki azt várta, hogy én fogok előállni valamilyen hírrel, de nekem most az a fontos, hogy a Ferrari jól szerepeljen Szuzukában. Az ötödik hely a szokásos, de az autó sokkal jobb, mint amilyen lenni szokott, bizakodó vagyok.”

A spanyol egyik televíziós interjúját Felipe Massa félbeszakította azzal a kérdéssel, „Mit teszel most, Fernando? Mész a Marussiához, vagy a Caterhamhez?”

Alonso úti célja sokak szerint a McLaren, de egyesek a Lotust és a Mercedest sem zárták ki. Niki Lauda viszont kijelentette, hogy a Mercedes megtartja a Nico Rosberg, Lewis Hamilton párost, azaz nincs hely Alonsónak a csapatnál. Eddie Jordan, a BBC szakértőjeként dolgozó korábbi csapatfőnök szerint az sem zárható ki, hogy Alonso egy évet pihen.

Daniel Ricciardo is szombaton szembesült vele, hogy 2015-ben már nemcsak a pályán elért eredményei miatt, hanem alapból is ő lesz a Red Bull vezérpilótája.

„Meglepett a bejelentés, hiszen eddig én is csak pletykákat hallottam. Semmit sem zártam ki, de most már tudom, hogy Seb megy, Danyiil jön. Seb elvégezte a feladatait a Red Bullnál, és úgy érezte, tovább kell lépnie – mondta Ricciardo, aki jó néven vette azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az ő jó formája is közrejátszott Vettel döntésében. – Örülök, hogy volt egy közös évünk, és bizonyíthattam mellette. A szezon előtt sokat hallottam arról, hogy mennyire köré épült az istálló, de azt hiszem, nagyon jó évem volt. Nem jelenthetem ki, hogy jövőre én leszek az első számú pilóta, Seb sem volt gyorsabb amiatt, hogy egyes rajtszámmal ment. Ezért nem érzem úgy, hogy én leszek az első számú pilóta.”

Danyiil Kvjat első meglepettségében a kötelező köröket futotta.

„Különleges szombat volt, a Red Bull bejelentette, hogy jövőre én leszek a pilótája, ami fantasztikus, nagy kitüntetés, köszönöm a bizalmat” – mondta az orosz, aki a 13. helyről kezdi a vasárnapi versenyt.

Hamilton és Rosberg: az első sorban Szuzukában, 
mégis a háttérben
Hamilton és Rosberg: az első sorban Szuzukában, mégis a háttérben

Ami az időmérőt illeti, Nico Rosberg simán legyőzte Lewis Hamiltont, majdnem két tizedet vert csapattárásra, akivel szemben 9–6-ra vezet kettejük időmérős párharcában.

„Csodálatos az autó, csodás a pálya, élvezet itt vezetni. Felkészültünk, ha esős lesz a verseny, az sem hoz hat zavarba minket. Legutóbb Spában vezettem esőben, nagyon gyors volt az autó, nem hiszem, hogy itt más lenne a helyzet” – mondta magabiztosan Rosberg, akinek hárompontos hátrányt kell ledolgoznia a vasárnapi versenyen.

Ha megjön a rajtra a várt tájfun, és csak a biztonsági autó mögött tesz meg néhány kört a mezőny annak érdekében, hogy pontozható legyen a futam, és fele pontokat osztanak a rajtrács sorrendjének megfelelően, Rosberg hárompontos hátrányából félpontos előny lehet Lewis Hamiltonnal szemben. Az angol nem fogta a szombat délelőtti balesetére, hogy kikapott Rosbergtől.

„Köszönöm a srácoknak, hogy előkészítették a kocsit, ők a hősei a napnak, nem én, nekem az a dolgom, hogy vezessem az autót, néha benne van egy kicsúszás – mondta Hamilton, akivel Niki Lauda elkezdett tárgyalni a 2015 végén lejáró szerződése meghosszabbításáról. – Nico nagyon gyors volt, kevés volt ellene, hogy mindent megtettem. Nem tudom, miért, de nem volt meg az érzés. Az autó vibrált kicsit, de nem ezen múlt, Nico fantasztikus volt. A versenyen eshet az eső, kíváncsi vagyok, milyen futam lesz.”

A hét végén eddig Valtteri Bottas került legközelebb a Mercedesekhez, a 3. rajtkocka is az övé lett.

„A Mercedes pénteken és szombaton is érinthetetlen volt, már annak is örülök, hogy valamivel közelebb kerültem hozzájuk. A versenyen is erős lesz a Mercedes, a harmadik és a negyedik hely megszerzése lesz a célunk. Ugyanakkor esőben várhatóan visszaesünk, csak abban bízhatunk, hogy nem veszítjük el az előnyünket a mögöttünk rajtolókkal szemben” – mondta Bottas.

Pastor Maldonado után Jean-Éric Vergne is tíz rajthelyes büntetést kapott az idei hatodik motorja használatáért. A Toro Rosso francia pilótája a 11. helyről a 21.-re kerül hátra, így Maldonadóval ellentétben nem visz át büntetést a jövő heti Orosz Nagydíjra.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (4.): – Jó napunk volt, az én köröm lehetett volna jobb is. A versenyt kedvező helyzetből kezdjük, de nem tudhatjuk, mi fog történni. Csodás ez a csapat, folyamatosan fejlődik, jövőre topcsapat leszünk.
Kevin Magnussen (7.): – Élvezetes nap volt, de csalódott vagyok a hetedik hellyel, mert az utolsó körömből nem hoztam ki mindent.
Jenson Button (8.): – Az utolsó köröm volt a legjobb köröm ezen a hétvégén, minden összejött, igaz, a sikánnál elfékeztem magam. Még szerencse, hogy ezt a gumit nem használjuk a versenyen.
Kimi Räikkönen (10.): – Pénteken voltak gondok az autóval, és a helyzet szombatra sem változott. Szép munka volt a csapattól, hogy az időmérőre felkészítette a kocsit, de az egyensúly nem volt tökéletes, nem nyomhattam a gázt eléggé.
Jean-Éric Vergne (11.): – Nem tudom, hogy Vettel döntése mennyiben befolyásolja a jövőmet. Nekem senki sem szólt, hogy a Toro Rosso számítana rám, és nem is várom el, hogy marasztaljanak. Nem tudom, mit csinálok jövőre, az is lehet, hogy a Tour de France-on indulok.
Sergio Pérez (12.): – Csalódott vagyok, a legfontosabb köröm volt a legrosszabb, a kör elején nem volt tapadása a kocsinak, így esélyem sem volt a továbbjutásra.
Nico Hülkenberg (14.): – Az utolsó körömben a sikánba menet elfékeztem magam, ami az én hibám, addig úgy tűnt, bejutok a harmadik szakaszba. A 14. rajthely nem jó, de itt sok minden történhet a versenyen.
Adrian Sutil (15.): – Egyre jobb lett az autó az edzéseken, és még az időmérő második szakaszában is nagyot léptünk előre, kár, hogy a 15. helynél előrébb nem jutottunk vele.
Esteban Gutiérrez (16.): – Az első szakasz jól sikerült, a másodikban a boxból kivezető körben forgalomba kerültem, lehűltek a gumik, így nem volt meg az autó maximális teljesítménye.
Romain Grosjean (17.): – A szabadedzések után azt hittem, jól állunk, a 12. vagy a 13. helyet céloztam meg. Talán az erős szélre érzékenyebb a kocsink a többi autónál.
Marcus Ericsson (18.): – A reggeli edzés is jól sikerült, magabiztosan kezdtem az időmérőt, jó köreim voltak, s bár ilyenkor mindig az az ember érzése, hogy közelebb is lehetne az előtte lévőkhöz, nem lehetek telhetetlen.
Jules Bianchi (19.): – Bosszantó eredmény, mert bár jó köröket mentem, a tervünk nem sikerült, a harmadik menetben nem volt idő mért körre. Nem örülök neki, hogy Ericsson mögött vagyok.
Kobajasi Kamui (20.): – Nem ez a legjobb hétvégém, de hálával tartozom a csapatnak, amely a pénteki baleset után összerakta a kocsit. Ebben a helyzetben örülök, hogy legalább egy autót megelőztem.
Max Chilton (21.): – Mérges vagyok magamra, az utolsó köröm sokkal jobb lett volna, ha nem rontom el a 13-as kanyart. Ki tudja, hol végeztem volna…
Pastor Maldonado (22., büntetés után): – Jobbra számítottunk, de a legfontosabb pillanatokban nem voltunk elég gyorsak. A büntetésem ellenére bízom benne, hogy az esőben lesz lehetőségünk előrelépni.

JAPÁN NAGYDÍJ, RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
10. Kimi Räikkönen finn Ferrari
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
17. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
21. Jean-Éric Vergne* francia Toro Rosso-Renault
22. Pastor Maldonado** venezuelai Lotus-Renault
*Vergne motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetést kapott.
**Maldonado motorcsere miatt a 22. helyről rajtol, és 5 rajthelyes büntetést átvisz a következő futamra
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:32.506 átlag: 225.507 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.703 0.197 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:33.128 0.622
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.527 1.021
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:33.740 1.234
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:34.075 1.569
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:34.242 1.736
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:34.317 1.811
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:34.432 1.926
10. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:34.542 2.036
11. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:34.984
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:35.089
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:35.092
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:35.099
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:35.364
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:35.681
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:35.917
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:35.984
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:36.813
20. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:36.943
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:37.015
22. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:37.481
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 7 11 11 241
2. Nico Rosberg 4 11 12 238
3. Daniel Ricciardo 3 7 12 181
4. Fernando Alonso 2 13 133
5. Sebastian Vettel 3 11 124
6. Valtteri Bottas 4 12 122
7. Jenson Button 1 9 72
8. Nico Hülkenberg 12 72
9. Felipe Massa 1 7 65
10. Sergio Pérez 1 9 45
11. Kimi Räikkönen 10 45
12. Kevin Magnussen 1 9 39
13. Jean-Éric Vergne 5 19
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 479
2. Red Bull-Renault 305
3. Williams-Mercedes 187
4. Ferrari 178
5. Force India-Mercedes 117
6. McLaren-Mercedes 111
7. Toro Rosso-Renault 27
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik