Kettős McLaren-siker született Montrealban

Vágólapra másolva!
2010.06.13. 17:41
Címkék
Csakúgy, mint az előző, törökországi futamon, a Formula–1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján is Lewis Hamilton végzett az első, míg Jenson Button a második helyen. A dobogóra még Fernando Alonso állhatott fel. A McLaren versenyzői az összetett pontversenyben is az első két helyet foglalják el, miután az eddig vezető Mark Webber csak az ötödik helyen ért célba.

A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Azt lehetett tudni, hogy a montreali pálya a McLarennek kedvez, így nem volt meglepő Hamilton pole-ja. A Red Bullnál viszont nemcsak azért búslakodhattak, mert megtört az egyeduralmuk az időmérőkön, hanem azért is, mert Webber váltócsere miatt a második helyett csak a hetedik pozícióból indulhatott.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

A startot követően az első három helyen nem történt változás, Hamilton az élen, mögötte Vettel és Alonso haladt. A 13.-ról a nyolcadikra előretörő Michael Schumacher mellett Kobajasi is remekül kapta el a rajtot, ám a japán nem sokáig örülhetett ennek, mivel a 2. körben falnak ütközött, így hamar véget ért a versenye.

Massa és Liuzzi olyan hevesen viaskodott egymással, hogy ütközés és boxkiállás lett a vége mindkettejük számára, így Webber – aki közben megelőzte Buttont  – a negyedik helyen találta magát.

A lágy gumik lecserélése céljából Hamilton és Alonso is a boxba érkezett, ráadásul egyszerre, a spanyol pedig a kivezető szakaszon megelőzte angol riválisát.  Az első két helyen a legtovább kinnmaradó Red Bullok haladtak, ám a 14. körben előbb Webber, majd Vettel is gumit cserélt.

A boxkiállások okozta kavarodás közben egy ideig Buemi vezette a mezőnyt, de csak addig, amíg ő is meglátogatta csapatát. Hamilton nagyszerűen használta ki, hogy Alonsót feltartotta kissé a svájci, és visszaelőzte a Ferrari spanyolját. A 18. körben így Hamilton, Alonso, Button volt az első három sorrendje, mögöttük Vettel és Webber haladt.

Ezt követően kis időre megnyugodtak a kedélyek, legközelebb akkor történt változás az élbolyban, amikor Hamilton kiállt az őt támadó Alonso elől. A spanyol két körrel később ment ki, de csak Hamilton mögé tért vissza. A verseny felénél az első helyen Webber haladt.

Az ausztrál abroncsai azonban annyira elkoptak, hogy 18 másodperces előnye az 50. körre teljesen elfogyott, így Hamiltonék visszaelőzték.

Alonso előtt tehát ekkor már csak a 2008-as világbajnok haladt, ám nem sokkal később már a 2009-es is, mivel Button a lekörözendő Chandhok „segítségével” megelőzte a ferrarist, akit nem először tartottak fel a verseny során.

A negyedik, illetve ötödik helyen Vettel és Webber volt található, Schumacher és Massa pedig a középmezőnyben csatázott.

Az utolsó tíz körben már nem változott az elöl állók sorrendje, így Hamilton megszerezte idei második futamgyőzelmét, a dobogóra pedig még Button és Alonso állhatott fel.

A McLarennél duplán örülhetnek, mivel Hamilton 25 pontjával átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, és az eddig vezető Webbert Button is megelőzte.

FORMULA–1, KANADAI NAGYDÍJ 
A NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNY
1. HamiltonMcLaren-Mercedes1 óra 33:53.456 perc
2. ButtonMcLaren-Mercedes+2.254
3. AlonsoFerrari+9.214
4. VettelRed Bull-Renault+37.817
5. WebberRed Bull-Renault+39.291
6. RosbergMercedes+56.084
7. KubicaRenault+57.300
8. BuemiToro Rosso-Ferrari+1 kör
9. LiuzziForce India-Mercedes+1 kör
10. SutilForce India-Mercedes+1 kör
11. SchumacherMercedes+1 kör
12. AlguersuariToro Rosso-Ferrari+1 kör
13. HülkenbergWilliams-Cosworth+1 kör
14. BarrichelloWilliams-Cosworth+1 kör
15. MassaFerrari+1 kör
16. KovalainenLotus-Cosworth+2 kör
17. PetrovRenault+2 kör
18. ChandhokHRT-Cosworth+4 kör
19. Di GrassiVirgin-Cosworth+5 kör
NEM ÉRT CÉLBA 
GlockVirgin-Cosworth50
TrulliLotus-Cosworth43
De la RosaSauber-Ferrari31
SennaHRT-Cosworth14
KobajasiSauber-Ferrari
  2
 A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK
 1. Hamilton109 pont
 2. Button106
 3. Webber103
 4. Alonso94
 5. Vettel90
 6. Rosberg74
 7. Kubica73
 8. Massa67
 9. Schumacher34
10. Sutil23
11. Liuzzi12
12. Barrichello7
13. Petrov6
14. Buemi5
15. Alguersuari3
16. Hülkenberg1
17. Kobajasi1
  
KONSTRUKTŐRÖK
1. McLaren-Mercedes215
2. Red Bull-Renault193
3. Ferrari161
4. Mercedes108
5. Renault79
6. Force India-Mercedes35
7. Williams-Cosworth8
8. Toro Rosso-Ferrari8
9. Sauber-Ferrari1
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
5 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
6 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
6 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
6 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik