F1: De Vries kis faluban rekedt, de végül épségben hazaért Emilia-Romagnából

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.05.18. 12:58
null
De Vries kalandos úton jutott haza (Fotó: Instagram/nyckdevries) )
A Formula–1-es AlphaTauri versenyzői, Nyck de Vries és Cunoda Juki testközelből tapasztalták meg, milyen körülmények uralkodnak Emilia-Romagnában. A holland egy kis faluban rekedt, szállása menedékhellyé vált, majd kalandos úton vezetett haza, míg a közelben élő japán arra kérte a követőit, hogy segítsenek a bajba jutottakon.

 

 

 

Mint beszámoltunk róla, a Formula–1 vezetősége szerda kora délután tette hivatalossá, hogy nem rendezi meg a most hétvégére tervezett Emilia-romagnai Nagydíjat a térséget sújtó heves esőzések és áradások miatt. Az érintett helyszínek között van az AlphaTauri gyára, amely mintegy tizenöt percre található az imolai pályától Faenzában – ide szeretett volna kedd este eljutni az újonc Nyck de Vries, hiszen másnap már kötelezettségei lettek volna. A holland végül nem jutott el a célállomásra, kis faluban ragadt, majd hegyi úton vezetett haza.

„Kedd este 22 óra 30 perc: úton Faenzába, hiszen szerdán marketingnapunk lett volna a Scuderia AlphaTauri gyárában. Hevesen esik az eső, Faenzát már elöntötte a víz, és nem tudok eljutni a hotelembe. Az autópályára való visszatérés nem opció. Egy kis faluban rekedtem, ahol csak egy teljesen foglalt hotel van. Szerencsére a McLaren előbb érkezett, és az első emelőért felelős emberük, Frazer volt olyan kedves, hogy megosztotta velem a szobáját."

„Másnap reggel a hotel előtere menedékhellyé vált azok számára, akik éjjel kénytelen voltak elmenekülni az otthonaikból. Az F1 bejelentése után egyetlen lehetőséget láttam magam előtt a hazajutásra, ha Firenzén keresztül hazavezetek. Egy kalandos hegyi út után a helyiek és a hatóságok segítségének köszönhetően végül épségben hazajutottam. Köszönet mindenkinek, aki volt olyan kedves, hogy segített nekem! Igazán szívmelengető volt látni, hogy ilyen sokan vigyáznak egymásra. Gondolatban továbbra is azokkal vagyok, akiket érintett ez a tragédia. Hamarosan visszatérek Faenzába, hogy találkozzam a csapatommal és a régióban élőkkel” – zárta Instagram-bejegyzését a holland versenyző.

 

 

De Vries csapattársa, Cunoda Juki is testközelből élte át, milyen pusztítást okoztak az áradások, és arra kérte követőit, segítsenek a bajba jutottakon. „Egy szörnyű éjszaka után, ami súlyosan érintette a várost: por, sár és benzin szaga keveredik mindenütt. Jelenleg az emberek azért küzdenek, hogy élelmet és különösen szállást találjanak, miután sokakat kitelepítettek az otthonukból. Kérlek titeket, ha bármit tehettek, segítsetek. Nagyra értékeljük.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik