F1: a csalódott Alonso az év végén távozhat, el is engednék

2018.04.20. 12:28
Spanyolországi sajtóhírek szerint Fernando Alonso annyira csalódott a McLaren vártnál gyengébb idénykezdése miatt, hogy a szezon végén elhagyja a Formula–1-es istállót. 

Alonso sokat várt a McLaren és a Renault együttműködésétől, de az idény első három versenye alapján nem sokat lépett előre a csapat a hondás éveihez képest. A csapat azt ígéri, hamarosan jelentős fejlesztésekkel javítanak az autón, kérdés, meggyőzik-e vele Alonsót.

Meg akarják-e győzni egyáltalán?

A spanyol Diario Gol szerint a McLaren már nem ragaszkodik foggal-körömmel a spanyolhoz,hiszen a brit Lando Norris személyében olyan tehetség vár bevetésre, akit mellőzése esetén elhappolhatnak a riválisok, és ezt nem akarja tétlenül végignézni a vezérkar.

Bár Alonso nemrég azt mondta, megbánta volna, ha visszavonul, az idei szezon végén már léphet, és teljes energiával más kategóriára koncentrálhat – az idén az F1 mellett a sportautó-vb-n is indul.

Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
12 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
13 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
15 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
16 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
21 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik