Ecclestone monoklival hirdet karórát

Vágólapra másolva!
2010.12.07. 16:12
null
Nézzék, mire képesek egyesek egy karóráért!
Címkék
Bernie Ecclestone nemigen pihen a Formula–1 holt szezonjában: az F1 80 esztendős gazdasági vezetője gondolt egyet, és reklám célokra használja fel november 25-i rablótámadásának sérüléseit, miközben megegyezett David Campbell reklámszakemberrel, aki az autós sorozat marketingigazgatója lett. A brit sajtó szerint Ecclestone Campbellt nézte ki utódjának, és ez csak az első lépés a beiktatása felé.

Az elmúlt hetekben a brit sajtóban megjelent néhány lesifotós által készített kép a november 25-én Londonban megtámadott és összevert Bernie Ecclestone-ról, aki most elhatározta, pénzt csinál a támadás utáni külsejéből. Az F1 hivatalos óráját gyártó Hublot vállalat termékét reklámozza egy fényképpel, s a támadóira vonatkozó szlogennel népszerűsíti az F1 King Power névre keresztelt karórát.

„Nézzék, mire képesek egyesek a Hublot karórájáért!" – áll az Ecclestone arca alatti szövegben. A hirdetés a Financial Times és az International Herald szerdai számában lesz látható.

Campbell korábban a Pepsinél dolgozott, valamint részt vett a Virgin cégcsoport fellendítésében is, legutóbb a londoni O2-aréna projektjével szerzett elismertséget Nagy-Britanniában.

Ecclestone régóta tárgyalt a csapatokkal arról, hogy szeretne valakit, aki elvállalja a gazdasági és marketing feladatkört, de eddig nem talált megfelelő személyt, mindenki ellen találtak kifogást. Ecclestone személyesen intézte az F1 reklámkapcsolatait, ő kötött szerződést az LG elektronikai vállalattal és a Hublot-val is.

Legfrissebb hírek

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
10 perce

Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

Kajak-kenu
19 perce

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
59 perce

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban tizedikek

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
1 órája

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
1 órája

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik