El: Toko Ekambi volt a hős, hétgólos meccsen nyert Prágában a Lyon

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.21. 23:04
null
Toko Ekambi két gólt szerzett, ezzel szinte a hátán vitte csapatát (Fotó: AFP)
Fordulatos mérkőzésen győzte le az Olympique Lyon a Sparta Prahát a labdarúgó Európa-liga 2021–2022-es kiírásának csoportkörében. A francia együttes kétgólos hátrányból, a hajrában emberhátrányban futballozva húzta be a három pontot, ezzel három forduló után hibátlanul vezeti az A-csoportot. A West Ham United pontrúgásai az El-ben is életveszélyesnek bizonyultak, ezúttal a Genk kapott komoly leckét David Moyes gárdájától. A Monaco a 89. percben viccelte meg a PSV-t. 

 

A West Ham David Moyes érkezése óta az angol labdarúgás legeredményesebb csapata a rögzített szituációknál: a Premier League-ben 29 találatot szerzett így a skót menedzser 2020 januárjában történt kinevezése óta. Ezúttal a Genk kapott leckét az angolok erősségéből, a WHU 3–0-ra nyert, úgy, hogy az első gólt egy szöglet, a másodikat pedig egy szabadrúgás előzte meg. A teljesség kedvéért jegyezzük fel, hogy a harmadik találatot Jarrod Bowen akcióból szerezte (3–0).

Fordulatos meccset vívott az A-csoportban az Olympique Lyon. A francia együttes a Sparta Praha otthonába látogatott, a csehek pedig 19 perc után két góllal vezettek – mindkét találatukat Lukas Haraslín szerezte. A Lyon innen fordított: az első félidő hajrájában Karl Toko Ekambi szépített, majd a második félidő elején Houssem Aouar egyenlített, a 67. minutumban pedig Lucas Paquetá fordított. A kegyelemdöfést – a lyoni gólokat poétikus keretbe szerkesztő – Toko Ekambi adta meg a 88. percben. A Lyon az utolsó találatot már emberhátrányban szerezte – a 18 éves bekk, Malo Gusto két sárgával állíttatta ki magát. Az emberhátrány is közrejátszhatott abban, hogy az utolsó másodpercekben Ladislav Krejcí góljával a Sparta még szépíteni tudott (előtte David Hanckónak is volt egy annullált találata), de a prágaiak pontszerzéséhez nem volt elég idő (3–4).

Jó iramú meccset hozott a B-csoportban a PSV és az AS Monaco küzdelme. A vendégek éppen Myron Boadu találatával kerültek előnybe, aki nem is olyan rég még az AZ Alkmaar egyik legfontosabb gólfelelőse volt, így pedig kifejezetten jól ismeri az eindhovenieket is. A még mindig csak 20 éves holland támadó góljára egy másik holland tehetség, a nyáron a Bayern Münchennel is összeboronált Cody Gakpo válaszolt a második félidőben. A 22 éves szélső átlövésére hiába vetődött Alexander Nübel (ki tudja, egy nap Münchenben lesznek-e csapattársak?), a német kapus nem tudta kiütni a jobb alsóból. A PSV óriási erőket mozgósított a fordításért, a második játékrészben összesen 13 gólszerzési kísérletük volt a hazaiaknak, de végül nemhogy a győzelem, még a pontszerzés sem jött össze Roger Schmidt együttesének: a 89. percben Sofiane Diop vette be Joel Drommel kapuját, kialakítva az 1–2-es végeredményt...

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

A-CSOPORT
Rangers FC (skót)–Bröndby (dán) 2–0 (L. Balogun 18., Roofe 30.)
Sparta Praha (cseh)–Olympique Lyon (francia) 3–4 (Haraslín 4., 19., Krejcí 90+6., ill. Toko Ekambi 42., 88., Aouar 53., Paquetá 67.)

Az A-csoport állása
1. Lyon 3 3 0 0 9–3 +6 9
2. Sparta Praha 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Rangers 3 1 0 2 2–3 –1 3
4. Bröndby 3 0 1 2 0–5 –5 1


B-CSOPORT

PSV Eindhoven (holland)–Monaco (francia) 1–2 (Gakpo 59., ill. Boadu 20., S. Diop 89.)
Sturm Graz (osztrák)–Real Sociedad (spanyol) 0–1 (Isak 69.)

A B-csoport állása
1. Monaco 3 2 1 0 4–2 +2 7
2. Real Sociedad 3 1 2 0 4–3 +1 5
3. PSV Eindhoven 3 1 1 1 7–5 +2 4
4. Sturm Graz 3 0 0 3 1–6 –5 0

C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Legia Warszawa (lengyel) 3–0 (Insigne 76., Osimhen 80., Politano 90+5.)

A C-csoport állása
1. Legia Warszawa 3 2 0 1 2–3 –1 6
2. Napoli 3 1 1 1 7–5 +2 4
3. Leicester City 3 1 1 1 6–6 0 4
4. Szpartak Moszkva 3 1 0 2 6–7 –1 3

D-CSOPORT
Eintracht Frankfurt (német)–Olympiakosz Pireusz (görög) 3–1 (Borré 26. – 11-esből, A. Touré 45+3., Kamada 59., ill. el-Arabi 30. – 11-esből)
Korábban
Fenerbahce (török)–Antwerp (belga) 2–2 (E. Valencia 21., 45. – a másodikat 11-esből, ill. Samatta 2., Gerkens 62.)

A D-csoport állása
1. Eintracht Frankfurt 3 2 1 0 5–2 +3 7
2. Olympiakosz 3 2 0 1 6–4 +2 6
3. Fenerbahce 3 0 2 1 3–6 –3 2
4. Royal Antwerp 3 0 1 2 3–5 –2 1


E-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Galatasaray (török) 0–1 (Aktürkoglu 82.)
Korábban
Lazio (olasz)–Olympique Marseille (francia) 0–0

Az E-csoport állása
1. Galatasaray 3 2 1 0 2–0 +2 7
2. Lazio 3 1 1 1 2–1 +1 4
3. Marseille 3 0 3 0 1–1 0 3
4. Lokomotiv Moszkva 3 0 1 2 1–4 –3 1

F-CSOPORT
Korábban

Midtjylland (dán)–Crvena zvezda (szerb) 1–1 (Dyhr 78., ill. M. Ivanics 58.)
Ludogorec (bolgár)–Braga (portugál) 0–1 (Horta 7.)

Az F-csoport állása
1. Crvena zvezda 3 2 1 0 4–2 +2 7
2. Sporting Braga 3 2 0 1 5–3 +2 6
3. Midtjylland 3 0 2 1 3–5 –2 2
4. Ludogorec 3 0 1 2 1–3 –2 1

G-CSOPORT
Real Betis (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 1–1 (B. Iglesias 75. – 11-esből, ill. Andrich 82.)

A G-csoport állása
1. Leverkusen 3 2 1 0 7–2 +5 7
2. Betis 3 2 1 0 8–5 +3 7
3. Celtic 3 1 0 2 4–8 –4 3
4. FERENCVÁROS 3 0 0 3 2–6 –4 0

H-CSOPORT
West Ham United (angol)–Genk (belga) 3–0 (Dawson 45+1., I. Diop 57., Bowen 59.)
Korábban
Rapid Wien (osztrák)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–1 (Grüll 9., M. Hofmann 34., ill. Orsic 24.)

 

A H-csoport állása
1. West Ham 3 3 0 0 7–1 +6 9
2. Dinamo Zagreb 3 1 0 2 4–4 0 3
3. Rapid Wien 3 1 0 2 2–4 –2 3
4. Genk 3 1 0 2 2–6 –4 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik