Óv a Honvéd!; exkluzív interjú Kimi Räikkönennel

SZ. M.SZ. M.
2019.08.02. 00:35
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Botrányos meccset vívott a Honvéd a Craiova otthonában: a találkozó hosszabbításának utolsó perceiben a két együttes játékosai dulakodni kezdtek, közben egy hanggránát robbant a játékvezető mellett – több mint harminc perc után a folytatás mellett döntöttek, a tizenegyespárbajt azonban elbukták a kispestiek, akik természetesen megóvják a találkozót. Ez amúgy sem a mi napunk volt, hiszen mindegyik csapatunk kiesett az El-ből
Botrányos meccset vívott a Honvéd a Craiova otthonában: a találkozó hosszabbításának utolsó perceiben a két együttes játékosai dulakodni kezdtek, közben egy hanggránát robbant a játékvezető mellett – több mint harminc perc után a folytatás mellett döntöttek, a tizenegyespárbajt azonban elbukták a kispestiek, akik természetesen megóvják a találkozót. Ez amúgy sem a mi napunk volt, hiszen mindegyik csapatunk kiesett az El-ből

Szoboszlai Dominik szerint tanulságos volt a Chelsea elleni felkészülési mérkőzés. A 18 esztendős középpályás a magyarországi megítéléséről, a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőről, valamint Marek Hamsíkról is beszélt Babják Bencének

A Formula–1 34. Magyar Nagydíja előtt az Alfa Romeo Racing jóvoltából a Nemzeti Sport exkluzív interjút készíthetett Kimi Räikkönennel, a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzőjével, aki felfedte titkait új énjéről, családi életéről és magyarországi kalandjairól is. De Max Verstappennel is tudtunk beszélni, a holland pilóta májusi bemutatója és civil látogatása után a Red Bull klasszisa örül, hogy ismét hazánkban lehet. A múlt heti futam győztesét a sportra gyakorolt hatásáról, a fővárosról és kedvencéről, a PSV-ről is faggattuk, s megtudtuk, gyerekként az ott futballozó Dzsudzsák Balázs volt a kedvenc játékosa

Sportkrém-mellékletünk tartalmából. Ungvári Attila talpra állt a súlyos sérülés és a váratlan eltiltás után is; Magyar futball egész nap: a Játékoskijáró című műsor is szombatra kerül az M4 Sporton; Foci után hobbi: Balog Zoltán hajnalig NFL-t néz, hajnaltól horgászik

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
20 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2026.08.31. 23:40

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2026.08.31. 00:12

Nate Reuvers újra a kosárválogatottban; Alessandro Chiappini értékelése a röplabda Eb-ről

E-újság
2026.08.29. 23:59

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust; Matija Ljujics második, erőből megütött szervája

E-újság
2026.08.28. 23:50

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50

Bamidele Yusuf gyerekkora óta ismeri Paul Onuachut; Varga Barnabással juthat BL-főtáblára az AEK

E-újság
2026.08.26. 00:06