Ekl: Belgiumban az iksz is elég volt, a Maccabi Haifa kiverte a Gentet

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 19:58
Hiába tett meg mindent a Gent, nem tudta ledolgozni a hátrányát (Fotó: Getty Images)
A Maccabi Haifa 1–1-es döntetlent játszott a Gent vendégeként a labdarúgó Európa-konferencialiga rájátszásában, ezzel továbbjutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.

 

A Bozsik Arénában 1–0-ra megnyert odavágó után Gentben is megszerezte a vezetést az izraeli együttes: a budapesti meccsen is betaláló Frantzdy Pierrot lövése egy odalépő védő lábán gellert kapva védhetetlenül hullott a kinn álló kapus fölött a hálóba (VIDEÓ ITT). Megnémult volna a közönség, ha lett volna – a belgiumi találkozót biztonsági okokból zárt kapuk mögött rendezték meg.

A mérkőzés utolsó harmadában (addig viszonylag kiegyenlített volt a csata) már egykapuzott az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Gent, s két gyors ütést be is vitt az izraelieknek: a 69. percben Abdoulaye Seck mellkasáról a labda a saját kapujába pattant (VIDEÓ ITT), majd három perccel később a Maccabi svéd bekkje, Daniel Sundgren megkapta a második sárga lapját.

A belga rohamok emberelőnyben is folytatódtak, de több gól már nem született,  így a hősiesen védekező Maccabi lesz ott a nyolcaddöntőben.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Gent (belga)–Maccabi Haifa (izraeli) 1–1 (Seck 69. – öngól, ill. Pierrot 4.)
Kiállítva: Sundgren (72., Haifa)
Továbbjutott: a Maccabi Haifa, 2–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik