Sportpolitika: Kecskemét és Szolnok sportélete is jelentős támogatásban részesült

K. T. I.K. T. I.
2021.03.01. 16:40
null
Pillanatkép a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit egy korábbi rendezvényéről (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe, archív)
Kilencvennégy millió forint kormányzati támogatást kap a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. a világjárvány negatív hatásainak enyhítésére – jelentette be Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke Kecskeméten. Nem sokkal korábban Szolnokon hasonló bejelentést tett, ott a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. százhuszonhárommillió forintot kapott – minderről a Magyar Távirati Iroda számolt be.

Az elnök hangsúlyozta, a program a koronavírus okozta járvány negatív hatásainak enyhítését, vagyis az egyesületek működésében előálló nehézségek orvoslását szolgálja, de emellett célja az egy évvel elhalasztott 2020-as tokiói olimpián és paralimpián induló vagy az indulási jogért harcoló sportolók felkészülésének segítése is – írta az MTI.

A távirati iroda kiemelte, a több mint 650 sportegyesületet képviselő szervezet elnöke hozzátette: a SOSZ jelentős támogatást biztosított az elmúlt években és biztosít folyamatosan a klubok számára, s ezek sorába illeszkedik a mostani pénzösszeg is. Kiemelte, az egyesületek pénzt a szakmai munkát segítő kiadásaikra – eszközbeszerzésre, munkabérre, sportegészségügyi kiadásokra, versenyeztetésre, edzőtáborokra, valamint létesítménybérlésre – használhatják fel.

A 2.1 milliárd forintos keretösszegből 45 kiemelt vidéki sportegyesület részesül.

Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52

NS-infó: 55 millió forintba kerülhet az NB II leendő gólkirálya

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 16:11

Három magyar iskola képviseli hazánkat az iskolai futsal Európa-bajnokságon

Minden más foci
2026.05.13. 10:15

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Férfi röplabda Extraliga: egyenlített a MEAFC a hetedik helyért folyó párharcban

Röplabda
2026.05.10. 20:24

Bebronzosodott a Kecskemét, pont nélkül maradt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:51
Ezek is érdekelhetik