Sakk: Ez tarthatatlan – Szabó László elnök a Rapport-ügyről

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.09.04. 19:11
null
Szabó László (Fotó: Földi Imre)
Mint arról beszámoltunk, a Román Sakkszövetség Twitter-oldalán hivatalosan is bejelentette, hogy Rapport Richárd mától román színekben sakkozik tovább. A Nemzeti Sportnak Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke kommentálta a hírt.

 

„Szombat éjszaka, a román szövetséggel egy időben kaptunk egy e-mailt a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE), miszerint a szervezet tanácsa elutasította a zászlóváltással kapcsolatos ellentmondásunkat, arra hivatkozva, hogy a román beadvány formálisan megfelelt a jelenlegi szabályoknak – mondta Szabó László, a Magyar Sakkszövetég elnöke. – Ezzel egyidejűleg egy eseti bizottság felállításáról is döntött a szervezet, amely a zászlóváltási szabályok megváltoztatására vonatkozó magyar indítványt fogja megvizsgálni. Jogilag hibásnak, sportszakmailag károsnak tartom az elutasítást, aminek rendkívül rossz üzenete van a világ fiatal sakkozói számára. Megvizsgáljuk, milyen jogi lehetőségeink vannak még, öröm az ürömben, hogy a jelek szerint a FIDE összekapta magát, és kész áttekinteni a jelenlegi zászlóváltásra vonatkozó szabályát, amely szerint elég egy lakásbérleti szerződés abban országban, melynek színeiben a sportoló játszani akar. Ez tarthatatlan, ezért azt javasoltuk, hogy legalább egy év állampolgárság kelljen ahhoz, hogy valaki új ország sakkozója lehessen. Itt tartunk most, vizsgáljuk, hogyan tovább.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik