L. Á. 2021.03.02 21:52 Frissítve: 2021.03.03 16:28

Öttusa: Kasza Róbert magyar bajnok lett a fedett pályás idénynyitón

Hatalmas sikert ért el Kasza Róbert a Peridot magyar nyílt fedett pályás versenyen, hiszen a német Patrick Dogue mögött ezüstérmes lett, s ezzel hetedik magyar bajnoki címét szerezte meg.

Kasza Róbert hetedik alkalommal lett magyar bajnok (Fotó: Magyar Öttusaszövetség/Facebook)

 

KASZA RÓBERT
a verseny ezüstérmese  
„Sikerült ledobni néhány rozsdafoltot, de azt mondom, ez a nap a polírozásról szólt: bízom benne, hogy ez nem a fő versenyem ebben az évben. A tavasz során és remélem, nyáron is fontos állomások jönnek, amelyhez ez a siker nagy lelkierőt adott. Sokan, sokszor leírtak már engem, én is magamat, ám ez az eredmény megmutatta, képes vagyok testben és fejben is helyt állni még. Ezt a hetedik bajnoki címet a futóedzőmnek, Schumacher Ákosnak ajánlom. Ez nagyon fontos nekem!”

Volt, hogy a kelleténél hangosabban landolt a vívósisak a padlón és persze elhangzott néhány „barokkos” mondat is olykor-olykor a pástról lefelé menet. De lehet, Kasza Róbert esetében a vívás nem is igazán vívás, ha nem társul hozzá egy nagy adag adrenalinfröccs, fókuszált, ugyanakkor felpörgetett állapot. Tény, a KSI egyéni világbajnoki ezüstérmese ezekből az összetevőkből pontosan megtalálta az elegyet a páston, amely sikerhez vezetett: 23 győzelemmel ugyanis a második helyen zárta ezt a versenyszámot. S mivel Kasza a délelőtti úszáson sem csak lubickolt, s a lovaglásban is hibátlanul teljesített, az esti laser run rajtjára az élről készülődhetett.

Rég volt ilyen élményben része a 34 éves öttusázónak, aki legutóbb 2019 őszén indult nemzetközi viadalon. Akkor, azon a kora szeptemberi budapesti világbajnokságon az 5. helyet szerezte meg, s a teljes magyar öttusa-társadalom az ő hátát lapogatta.

Miért? Mert nagyon mélyről, sok-sok sérülést maga mögött hagyva kellett visszakapaszkodnia. S ez bizony fizikailag és lelkileg is rengeteg energiát, időt, érzelmet követelt meg tőle.

„Rég volt már az a világbajnokság, s most egy kicsit úgy érzem, a versenyzés szempontjából be vagyok rozsdásodva. Kell egy kis idő, amíg lekaparom ezt magamról” ezt még a vasárnapi férfi selejtező estéjén mondta, és akkor bizony nagyot kellett futnia, hogy biztosítsa helyét a döntőben.

 Sportdiplomáciai találkozó

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Magyar Öttusa Szövetség alelnöke a Parlamentben fogadta dr. Klaus Schormannt, a Nemzetközi Öttusa Szövetség elnökét, Bretz Gyulát, a Magyar Öttusa Szövetség elnökét és Gallai Istvánt, a testület főtitkárát. A találkozón a sportág olimpiai jövője mellett szó esett a magyar szövetség nemzetközi szerepvállalásairól, a márciusi világkupa-rendezésről és a jövőbeni lehetőségekről is.

Most pedig nagyot kellett futnia az éremért a fináléban! És hogy mitől klasszis egy klasszis?

Attól, hogy a téthelyzetben egy pillanatra sem zökken ki. Kasza Róbert sem zökkent ki, végig koncentrált maradt a lövészete során, remek tempóban futott, s bár az utolsó előtti körben a német Patrik Dogue megelőzte, egyáltalán nem törte meg az erejét ez a csere, s a második helyen érkezett célba, ami egyben azt is jelentette, hogy hetedik magyar bajnoki címét ünnepelheti!

Idénykezdet ide vagy oda, ez hatalmas fegyvertény az olimpia esztendejében és hatalmas fegyvertény olyan nemzetközi mezőnyben, amelyben a világklasszisok kilencven százaléka felvonult.

„Robit nagyon motiválta a hetedik bajnoki győzelem lehetősége, bele is tette magát rendesen ebbe a versenybe, de azt kell mondjam, a felkészülése alapján ez még korántsem a csúcs. Bízom benne, hogy a folytatás, a tavaszi olimpiai kvalifikációs világkupák is hasonló eredményeket, érzéseket hoznak majd Robi számára” értékelt Martinek János férfi szövetségi kapitány.

Érdekesség, hogy a magyar bajnoki dobogó színtiszta KSI-s sikert hozott: Kasza Róbert mögött Bereczki Richárd, valamint a még juniorkorú Gyurka Márk Manó állhatott fel a dobogóra.

PERIDOT MAGYAR NYÍLT FEDETT PÁLYÁS VERSENY, BUDAPEST
Férfiak. Döntő: 1. Patrick Dogue (német) 1501 pont, 2. Kasza Róbert (magyar) 1491 pont (úszás: 2:01.15/308 pont; vívás: 23 győzelem/240; lovaglás: 300; laser run: 10:57.20/643), 3. Marvin Dogue (német) 1487, ...10. Bereczki Richárd 1471, 12. Gyurka Márk Manó (magyar) 1470

Magyar bajnokság. Ob: Kasza Róbert (KSI SE, edzők: Takács Péter, Schumacher Ákos, Cornidess Edit, Karácsony Gyula, Balaska Zsolt) 1491, 2. Bereczki Richárd (KSI SE) 1471, 3. Gyurka Márk Manó (KSI SE) 1470

2021.04.09 16:17:58

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 2004-es athéni olimpia bajnoka, a sydney-i játékok bronzérmese 56 évesen hunyt el.

2021.04.08 10:42:48

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A későbbi Oscar-díjas színész remek házigazdája volt az 1932-es játékok magyar résztvevőinek.

2021.04.06 23:28:47

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Vakcinációval megoldható lehet a tokiói résztvevők védelme.

2021.04.06 09:34:49

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

„Zúzósabb pályákon is leszáguldok, mértem magamnak 120 kilométer per órás sebességet is.”

2021.04.03 23:51:14

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Végezetül egy közös bátorítás, mindannyiunknak. „Kedves sportkedvelők, sportőrültek! Egy éve már, hogy kizökkent a világ a normális kerékvágásából, és az egyre kevesebb kapaszkodók egyike, ami még ahhoz és a régi életünkhöz köt minket: a sport.”