Haza, a magasban – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.21. 23:47

Noha nem kerek az évforduló, emlékezzünk az 1956-os forradalomra, a melbourne-i olimpiára, az emigráló magyar sportolókra és a tisztelet hangján szólva azokról is, akik „kalandvágyból” hazatértek Kádár János országába, mert nem tehettek mást: kötelezettségeik, szüleik várták őket – vagy „csak” a haza.

Hatvanhat évvel ezelőtt, október 23-án tört ki a forradalom, sportolóink javában készültek a játékokra. Talán nem kell ecsetelni, milyen szorongással utaztak az ötödik kontinensre, már tudták, Magyarországra ismét bevonultak a szovjet csapatok – hogy aztán 1991-ig „ideiglenesen” hazánkban állomásozzanak…

A kéziszercsapat olimpiai bajnokával, Kertész Alice-szal folytatott beszélgetés aktualitását az is adja, hogy idén március 6-án hunyt el Las Vegasban tornásztársa, a 89 éves Korondi Margit, szeptember 21-én pedig a kaliforniai Novatóban 88 esztendősen Bodó Andrea csukta le örökre a szemét.Valamennyiüknek – akárcsak Köteles Erzsébetnek, Tass Olgának s a köztünk élő Keleti Ágnesnek – a torna jelentette az életét. Korondi és Bodó sportága révén teremtett egzisztenciát az Egyesült Államokban, akárcsak Keleti az izraeli női válogatott élén. Előbbi kettő ott telepedett le, utóbbi élete alkonyán Magyarországot választotta.

De hogy is mondta Kertész Alice? Azért nem vett részt a Sports Illustrated által szervezett amerikai körutazáson, mert nem vonzotta, cirkusznak tartotta a Freedom Tourt, s noha edzői állás várta Olaszországban, amint megtudta, élnek a szülei, Milánóból hazatért. S ha már hazatérés: júniusban hagyott itt minket az 5000 méteren negyedik Szabó Miklós, akinek Melbourne-ben a csapatvezető Hegyi Gyula megjegyezte: „Mennyi párttag disszidál, neked, akit osztályidegennek tartanak, eszedbe se jut, és hazajössz!”

Korondi régebbi visszaemlékezése szerint a kinti „cirkuszban” ő volt a hölgy, akiért a férfiak megvívtak. A jelenetben az utazáson részt vevő magyar vívók (Sákovics József, Rerrich Béla, Keresztes Attila, Magay Dániel, Hámori Jenő) ragadtak fegyvert, végül a két újdonsült olimpiai bajnok, Magay és Hámori (előbbi 90 évesen Los Altosban, utóbbi New Orleanst hátrahagyva Budapesten él, és a 90.-et tapossa) csatázott karddal Korondi kegyeiért. Gréti imádta a csillogást, Bodó Andrea – Dea – pedig az őt Melbourne-be követő férjével költözött az Újvilágba, hogy ott sportági technikai igazgatóként szép karriert fusson be.

Életük végéig valamennyien magyarnak vallották, vallják magukat, s mintha üzennének Illyés Gyula Haza, a magasban című versének néhány sorával: „Figyelj hát és tanuld a példát, a messzehangzóan is némát.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik