Birkózó-vb: flashmobbal üzentek a magyarok a NOB-nak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 14:41
Figyelemfelkeltő akciót, úgynevezett flashmobot rendezett a Magyar Birkózószövetség a budapesti Hősök terén, hogy ezzel is üzenjen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a sportág olimpián maradása érdekében.

A csütörtök délelőtti megmozdulás másik célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szeptember 16-án kezdődő budapesti világbajnokságra, mely Hegedűs Csabának, a magyar szövetség elnökének reményei szerint a 2005-ös magyarországi vb-nél is magasabb színvonalú lesz majd.

A villámcsődület alkalmával többségükben gyerek birkózók alakították ki az olimpiai ötkarikát a Hősök terén, az általuk képzett körökbe pedig hírességek álltak. A kék színű körben Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a feketében a magyar sport századik ötkarikás aranyát szerző Hegedűs, a pirosban a négyszeres olimpiai első párbajtőrvívó Kulcsár Győző, a sárgában Sike András Szöul, a zöldben pedig Repka Attila Barcelona aranyérmes birkózó.

A Hősök terén lerakott szőnyegeken a fiatal birkózók bemutatót is tartottak a szép számú, részben turistákból álló közönségnek.

Az akcióval a magyar birkózósport azt az üzenetet szeretné eljuttatni a sportág 2020-as olimpiai programban maradásáról döntő NOB illetékeseinek, hogy a tradicionális, már az ókori játékokon is szerepelt birkózást nem szabad levenni a műsorról.

A flashmobot követő sajtótájékoztatón Hegedűs elmondta, nem tudja elképzelni, hogy a NOB kongresszusa szeptember 8-án a fallabdával és a baseballal szemben ne a birkózást válassza a 2020-as játékok programjába kerülő sportágnak.

A sportvezető hozzátette, háttér-információit a döntés előtt nem szeretné elárulni, annyit azért elmondott, senki ne gondolja, hogy a birkózás – a NOB által korábban indokként megfogalmazottak szerint – a nemzetközi szövetségben tapasztalt női és a sportolói képviselet hiánya miatt került volna veszélybe.

Hegedűs jelezte, levelet ír a NOB-nak többek között a csütörtöki akcióról, s a levélben meghívja a tagokat a budapesti világbajnokságra.

A vb-ről a szervezőbizottság elnöki tisztét is ellátó sportvezető azt mondta, egyértelmű cél, hogy a 2005-ös világbajnokságnál is magasabb színvonalú legyen, ugyanakkor kiemelte, azt a versenyt mindenki az egyik legjobbnak tartja, a mai napig etalonnak számít, így nincs könnyű dolguk.

A világbajnokságra készülő magyar csapattal kapcsolatban a 2008-as Európa-bajnok Bácsi Péter múlt heti kiválása jelenti az egyetlen negatívumot. A kötöttfogásúak már Tatán készülnek, míg a nők Dunavarsányban. A szabadfogásúak Azerbajdzsánban táboroznak szombatig, majd hétfőtől már ők is Tatára teszik át székhelyüket.

Bácsi sérülése miatt a kötöttfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában válogatót kell rendezni jövő kedden.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik