Asztalitenisz-vb: női csapatunknak csak szettekre futotta Japán ellen

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.03. 16:39
null
A csapat-világbajnokságon újonc Hartbrich Leonie helytállt a japánokkal szemben (Fotó: WTT)
Női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes japánoktól, a nyolcaddöntőbe jutásról a lengyelek elleni szerdai mérkőzés dönt.

 

Bármennyire is mindenkinek „gömbölyű a labda”, a sportban akadnak párharcok, amelyek győztese gyakorlatilag százszázalékos biztonsággal megjósolható. Igen erős fantázia kell ahhoz például, hogy a brazil futballválogatott ellen valaki Andorrát lássa esélyesnek, vagy hogy az amerikai férfi kosárlabda-válogatottal szemben Thaiföldre fogadjon. Hasonló a helyzet a női asztaliteniszezőknél, amikor a kínai vagy a japán csapat játszik bárki ellen: kettejük közül egyértelműen Kína a jobb, ám Japán is annyival a világ többi része előtt jár, hogy az egy kivételt leszámítva bárki ellen egyértelmű győzelmi eséllyel áll asztalhoz.

Mint tette azt a csengtui csapat-világbajnokságon eddig Szlovákia (3:0) és Lengyelország (3:0) ellen, s ne tagadjuk, hasonló sors várt hétfőn a magyar együttesre is. Pláne, hogy a mieink messze nem a legjobb összeállításban szerepelnek a vb-n, miután Póta Georgina családi okok, Nagyváradi Mercédesz pedig pozitív vírusteszt miatt nem utazott el Csengtuba. Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány három játékossal, tartalék nélkül vágott neki a versenynek úgy, hogy a csapatban a rutinos Madarász Dóra mellett két fiatal, Hartbrich Leonie és Dari Helga van a keretben, utóbbiak korábban csapat-világbajnokságon még nem is szerepeltek. Ilyen előzmények után más cél nem nagyon lehetett, mint tisztes vereséggel megúszni az olimpiai és világbajnoki ezüstérmessel szembeni találkozót, ami végül is sikerült: az eredmény 3:0 lett a japánoknak, de Dari és Madarász révén a háromból két meccsen is tudtunk szettet nyerni, ami ezen a szinten bravúrnak számít. Egyébként pedig a továbbjutás szempontjából nem ez, hanem a lengyelek elleni keddi mérkőzés lesz a sorsdöntő, a mieink remélt győzelme ugyanis a csoport harmadik helyét és ezzel – a világranglista alapján – továbbjutást érhet.

Noha férficsapatunk hétfőn szabadnapos volt, a csoportban két mérkőzést lejátszottak, Japán Hongkongot, Románia pedig Irán győzte le, ezzel a csoportkör utolsó napja előtt Muskó Péter szövetségi kapitány együttese a harmadik helyen áll. Tekintve, hogy a keddi ellenfél Japán lesz, a papírforma azt ígéri, hogy csapatunk nem tud előrébb lépni, s mivel a harmadik helyről a hat csoportból a világranglista alapján csak négy együttes jut tovább, a 31. helyen jegyzett magyar csapat ebben nem igazán bízhat – a nyolcaddöntőbe inkább Japán csodaszámba menő legyőzésével vezethet az út.

56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Nők
. 2. csoport
Japán–
Magyarország 3:0
Ito–Dari Helga 3:1 (–10, 5, 5, 6)
Hajata–Madarász Dóra 3:1 (–5, 3, 5, 4)
Szato–Hartbrich Leonie 3:0 (6, 4, 8)
Szlovákia–Lengyelország 3:0
Az állás:
1. Szlovákia 7 pont/4 mérkőzés, 2. Japán 6/3, 3. Magyarország és Lengyelország 4/3-4/3, 5. Üzbegisztán 3/3

Férfiak. 3. csoport
Japán–Hongkong 3:1, Románia–Irán 3:2
Az állás:
1. Japán 6 pont/3 mérkőzés, 2. Hongkong 5/3, 3. Magyarország 5/3, 4. Románia 4/3, 5. Irán 4/4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik