Asztalitenisz-vb: Kína vár a nyolcaddöntőbe jutó nőkre

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.04. 16:23
null
Válogatottunk legrutinosabb tagja, Madarász Dóra nehéz mérkőzést nyert meg (Fotó: WTT)
A csengtui vb csoportkörének utolsó fordulójában női válogatottunk 3:0-ra legyőzte Lengyelországot, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a címvédő Kína lesz az ellenfél. A férfiak a várakozásoknak megfelelően kikaptak Japántól, így csoportjukban a negyedik helyen zárva fejezték be világbajnoki szereplésüket.

 

Női válogatottunkra a világbajnokság eddigi talán legfontosabb mérkőzése várt, ugyanis a csoportkör utolsó fordulójában, a lengyelek elleni találkozó eredményétől függött a nyolcaddöntőbe jutás. A képlet rendkívül egyszerű volt: amelyik együttes nyer, ott lehet a legjobb 16 között.

Ami az összeállítást illeti, Bátorfi Zoltán szövetségi kapitánynak ezúttal is korlátozottak voltak a lehetőségei, hiszen tartalék nélkül csupán három játékos, Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Dari Helga állt rendelkezésére, így legfeljebb azzal sakkozhatott, hogy melyiküket melyik pozícióban játszassa. Az nem lehetett kérdés, hogy válogatottunk legrutinosabb játékosa, Madarász Dóra az első helyre kerül, s mivel a döntés alapján Hartbrich lett második, Dari pedig a harmadik emberünk, nyilvánvalóvá vált, hogy Bátorfi nem gondolkozta túl a helyzetet, biztosra ment. Az ellenfél a Wegrzyn testvérpárral Katarzynával és Annával, valamint Paulina Krzysiekkel állt fel, azaz veszélyes, de korántsem legyőzhetetlen trió várt a magyar válogatottra.

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a mérkőzés, Katarzyna Wegrzyn 10:0-s szériával nyitott Hartbrich Leonie-val szemben, a lengyel ezt és még a következő játszmát is megnyerte. A kissé megilletődötten kezdő 23 éves magyar játékos – akinek a korábbi válogatott asztaliteniszező, Káhn Szilvia az édesanyja – egyre inkább magára talált, kiegyenlített, majd a döntő szettben 8:10-nél két meccslabdát hárítva győzött. Anna Wegrzyn jobban megszorongatta Madarászt, mint arra előzetesen számítani lehetett, a rutin azonban egyértelműen a 29 esztendős magyar malmára hajtotta a vizet. Együttesünk legfiatalabb tagja, a vb-újonc Dari is végig kiélezett meccset vívott Krzysiekkel, s noha minden szett minimális különbséggel dőlt el, a 3:1-es végeredmény miatt mégiscsak ez volt a nap legsimább magyar sikere.

Miután minden csoportban kialakult a végeredmény, biztossá vált, hogy a világranglista alapján a hat csoportharmadik mezőnyében csapatunk a világranglista alapján ott van legjobb négy között, azaz bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol Fortuna fityiszt mutatott a mieinknek, ugyanis a sorsolás alapján a házigazda és egyben címvédő Kína következik...

A férfiak számára a csoportkör zárása egyben a búcsút is jelentette a világbajnokságtól, hiszen a továbbjutásra csak akkor lett volna esély, ha Muskó Péter szövetségi kapitány alakulata legyőzi Japánt. A szakember a sérült Majoros Bencére most sem számíthatott, de őszintén szólva nem is ezen múlott a vereség: a Szudi Ádám, Lakatos Tamás, Ecseki Nándor trió mindent megtett, sőt utóbbi még meccset is nyert Jokotani Jo ellen, ez a 3:1-es vereség a jelenlegi erőviszonyok ismeretében kifejezetten jó eredménynek számít.

56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Férfiak. 3. csoport
Japán–Magyarország 3:1

Harimoto–Szudi Ádám 3:1 (–8, 5, 7, 5)
Togami–Lakatos Tamás 3:0 (10, 8, 3)
Jokotani–Ecseki Nándor 2:3 (–7, 8, –7, 4, –8)
Harimoto–Lakatos 3:0 (7, 5, 4)
Románia–Hongkong 3:2
A végeredmény:
1. Japán 8 pont, 2. Hongkong 6, 3. Románia 6, 4. Magyarország 6, 5. Irán 4

Nők. 2. csoport
Magyarország–Lengyelország 3:0

Hartbrich Leonie–K. Wegrzyn 3:2 (–1, –5, 7, 8, 10)
Madarász Dóra–A. Wegrzyn 3:2 (–7, 1, 4, –13, 9)
Dari Helga–Krzysiek 3:1 (11, –13, 10, 9)
Japán–Üzbegisztán 3:0
A végeredmény:
1. Japán 8 pont, 2. Szlovákia 7, 3. Magyarország 6, 4. Lengyelország 5, 5. Üzbegisztán 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik