Asztalitenisz: Magyarországon is lehetnek zárt kapus versenyek

2020.08.13. 13:56
null
Felegyi Gábor szerint Magyarországon is lehetnek zárt kapus nemzetközi versenyek az év hátralévő részében (Fotó: Tumbász Hédi, illusztráció)
Felegyi Gábor, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) versenyigazgatója szerint Magyarországon is lehetnek zárt kapus nemzetközi versenyek az év hátralévő részében.

 

A júliusban kinevezett szakember annak kapcsán nyilatkozott csütörtökön az M1 aktuális csatornának, hogy az európai szövetség (ETTU) szerdán a járványhelyzet miatt elhalasztotta a szeptember 15-20-ra kiírt varsói Eb-t.

„Nem a legegyszerűbb feladat most átvenni a versenyigazgatói posztot egy olimpiai sportágban, ugyanakkor izgalmas is, hiszen ilyen időszakban szárnyalhat a kreativitás, hogy miként lehet versenyeket rendezni – jelentette ki Felegyi Gábor. – Az ETTU nehéz, de helyes döntést hozott, mert nem javul az európai vírushelyzet, és az Európai Unió álláspontja nem változott a kívülről beutazók felé. Így például nem egyszerű bejutni Lengyelországba Oroszországból, Fehéroroszországból vagy Ukrajnából.”

A versenyigazgató elmondta, az NBA 180 millió dollárt költött a floridai „buborékra”, a küzdősportos UFC sem kevés pénzért alkotta meg a Fight Cityt. Az asztaliteniszben is működhet hasonló konstrukció, tárgyalnak Németországgal és Kínával, hogy egy „buborékban” versenyeket tudjanak rendezni.

„Hogy mi kell ennek a biztonságához, az szó szerint az egymillió dolláros kérdés. De más sportágak tapasztalatai azt mutatják, hogy teljesen biztonságos környezet nem létezik – vélekedett. – A mai ITTF menedzsment-ülésen felvetettem, hogy Magyarország is képes lehet versenyeket rendezni buborék vagy más rendszerben. Egy topjátékosokat felvonultató, négy-öt hetes verseny buborékban való megrendezéséhez, hosszabb csarnokbérléshez azonban komoly kormányzati támogatásra lenne szükség” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20

Asztaltenisz-vb: Szőcs Bernadette a román válogatottal egy lépésre van az éremtől

Egyéb egyéni
2026.05.07. 00:31

Asztalitenisz-vb: egyelőre még távol vagyunk az elittől

Egyéb egyéni
2026.05.06. 21:16
Ezek is érdekelhetik